Az egész a TOCA Touring Car Championshippel kezdődött 1997-ben, ami még csak az akkori brit túraautó bajnokságot dolgozta fel, a kor színvonalának megfelelően – és még szimulátornak volt tekinthető. Aztán 5 résszel és 11 évvel később (plusz két kvázi spin-offal PSP-n és Nintendo DS-en) már Race Driver: Grid lett belőle, hiszen addigra már elég sok ágat kezdett lefedni a széria a túraautókon kívül (nekem a TOCA Race Driver 3 volt ilyen szempontból egy nagy kedvenc, mert sztorit kanyarítottak a különböző bajnokságok közé), és két Grid további játék után most itt a 10. Grid játék (plusz ugyebár a már emlegetett két oldalág), amelyet a Codemasters egyfajta sajátos rebootnak szánt.
Hogy miért ez a kissé bizonytalan megfogalmazás? Mert igazából nem tudom, mit lehet egy versenyjátékon rebootolni. Ahogy a többi játékban (és nem csak a Grid sorozaton belül), itt is kiválasztjuk a nekünk tetsző szakágat, megvesszük a szimpatikus verdát (már amire az adott pillanatban futja), aztán hajrá: párkörös, párversenyes minibajnokságokon átgázolva juthatunk el a dicsőségig, a Grid World Series megnyeréséig. A kötelezőt ez adja, annál nem többet – emiatt nekem kicsit személytelen az egész. Persze mondjuk a DriveClub vagy a Gran Turismo Sport se tűnik ennél többnek, de míg az előbbinél a klubok adtak egy kis pluszt, az utóbbinál meg a rendkívül gazdag háttértartalom, itt én nem találtam semmi ehhez hasonlót. Talán Fernando Alonso jelenléte lehetne ez a pici plusz, de vele elég későn fogunk találkozni…
A vezetési élmény inkább árkád, mint szimulátor, de van annyi „szimesség” benne, hogy ne egy Need for Speed-klón legyen belőle, sőt! Alapvetően a versenyzés élményét nagyon adja – én élveztem, ahogy íveket keresve próbáltam ellenfeleimet megelőzni, ők pedig általában különféleképp reagáltak. Ez az egyik nagy újítás: mintegy 400 féle viselkedésű mesterséges intelligenciával találkozhatunk a pályán – elvileg. Nem számoltam meg, meg aztán nehéz is gyökeresen másképp viselkedni általában ilyen kompetitív környezetben, de azért érezhető, hogy pár autó sofőrje kicsit másként viselkedik előttünk-mellettünk. Elvileg erre épülne a Nemesis rendszer is: ha valakibe nagyon beleszállunk, onnantól az illető extra agresszióval próbál minket támadni – de az igazat megvallva én nem nagyon érezem különösebb különbséget. Közepes nehézségi fokozaton kicsit inkonzisztens az MI: pálya- és géposztályfüggő, mekkora kihívást jelent. Volt olyan kombináció, ahol izzadság nélkül is tudtam nyerni, és volt, ahol remek futamokat mentem végig vigyorogva és vicsorogva. De legalább multiban átveszik az épp kilépő humán játékos verdáját szépen – legalábbis nekem úgy tűnt.
Két dolog miatt viszont muszáj belerúgnom ebbe a játékba. A kisebbik gond az autók alapbeállítása-viselkedése: ugyebár a hétköznapi ember hétköznapi autója alulkormányzottra van belőve, mert ezt egyszerűbb lekezelni, ha baj van. Nos, itt némileg túlkormányzott mindegyik, ami miatt élesebb kanyaroknál folyton ki akar törni a fara: ezekből látványos drifteket lehet összehozni némi gyakorlás után, amit pontoz is a játék, de van egy komoly hátránya: időveszteség (pláne, ha nem sikerül). A kezdőket meg idegesítheti a dolog. Némileg bele tudunk nyúlni az autó beállításaiba, hogy segítsünk rajta, de inkább szokni kell. Persze ez még nem olyan vészes – én jobban ki voltam akadva a grafikán. Nem a minőségen: az Ego Engine 4.0-s verziója szépen dorombol általában a motorháztető alatt... PlayStation 4 Slimem van, itt sajnos azt kell mondjam, eléggé mosott, homályos az, ami a képernyőn van, és nem HUD vagy menü. Némi rosszindulattal mondhatnám azt is, hogy először azt hittem, Switchen játszom. Annyira nem akartam ezt elhinni, hogy bepattintottam az F1 2019-et is, és tettem pár karikát Bakuban, hogy elég komplex legyen a scene: ott szép tiszta kép fogadott, és gyorsabbnak is tűnt. Sajnos valami nem feltétlen sikerült az optimalizációnál, mert a Grid az alapverziós konzolokon csúnya, és mindössze 30 fps-sel fut. Persze Pro/X verziókon éles a kép és megvan a 60 fps is – PC-n pedig ugyebár a vas függvénye.
Pont emiatt a gikszer miatt vagyok kissé pácban az értékelésnél. Ha PC-re kapom meg a tesztpéldányt, igen jó eséllyel most lényegesen lelkesebb lennék... Így viszont kibújt egy nem várt szög a zsákból, ami sokat árnyal a képen. Ha objektíven kéne megpróbálnom értékelni a GRIDet, akkor azt tudom mondani, hogy bár egy kissé semmilyen lett a körítés, de alapvetően egy élvezetes autóversenyzős játék lett belőle. Messze nem szimulátor, de annyira nem is könnyed árkád, mint mondjuk egy Burnout. Az összképet csupán a kicsit hektikus MI rontja le egy picit, és az alapkonzolokon mutatott futási teljesítmény nagyon. Ez utóbbiért főleg kár – és érthetetlen a pár hónappal ezelőtti F1 2019-hez képest.
