Bevallom, hogy csak az utóbbi években kezdtem el tüzetesebben megismerkedni a japán szerepjátékokkal, addig ugyanis mindentől, ami a távol-keleti szórakoztatóipar termékeit (anime, manga, K-POP) illeti, meglehetősen ódzkodtam. Azután szép lassan jó ismeretséget kötöttem olyan klasszikusokkal, mint a Kingdom Hearts, a Zelda, a Final Fantasy vagy éppen a Ni no Kuni. A zsánerrel való barátkozásom most képletesen és szó szerint értve is sokkal intimebbé vált. A Sakura Wars ugyanis nemcsak szimpla RPG, hanem kvázi egy több epizódból álló interaktív anime és románcszimulátor is. Hogy ez miként funkcionál a gyakorlatban, máris kiderül.
A játék története szerint 10 évvel járunk a démonok ellen vívott nagy háború után, amelynek eredményeként a Japánt védelmező Harci Revü (Combat Revue) tagjai nyom nélkül eltűntek. Főhősünket, nevezetesen Kamiyama Seijorout frissen rekrutálják, hogy újra felépítsen egy társulatot, amely nemcsak a csatatéren, hanem a színpadon is megállja a helyét. Amellett ugyanis, hogy egy 1940-es években játszódó, steampunk Japánban próbáljuk meg megszabadítani az embereket a démonoktól, békeidőben a Virágalakulat (Floral Division) részeként rendszeresen színházi előadásokat tartunk a Japán Birodalmi Színházban. A történet előrehaladtával fény derül arra is, hogy csapatunk létezését nemcsak a démonok és a csekély nézőszám, hanem egy addig ismeretlen ellenség is fenyegeti.
A végigjátszás után a Sakura Warst elsősorban interaktív animének nevezném, mivel az egész játék során az egyik legfontosabb feladatunk az lesz, hogy társulatunk lelki világát ápolgassuk, átsegítsük őket a nehéz élethelyzeteken, valamint felkészüljünk a színi előadásokra, és nem utolsó sorban a világ megmentésére. Mindezt pedig rengeteg átvezető videó és előre rögzített jelenetsor keretében visszük végbe. Feladatunk nem egyszerű, mivel egy szem férfiként csak és kizárólag hölgyekkel dolgozunk együtt. Az egyes karakterek pedig mind-mind eltérő személyiségjegyeket hordoznak, így a bizalmuk elnyerése is eltérő stratégiát igényel. A társainkkal folytatott beszélgetésekre érdemes nagy hangsúlyt fektetni, ugyanis a nehezen elnyert bizalom egy-egy félresiklott mondattal, esetleg udvariatlan testi közeledéssel azonnal elvész, ami a harcban való eredményességünket is jelentősen visszavetheti.
Apropó, emberi kapcsolatok. A Sakura Wars voltaképpen egy randiszimulátor is. No, persze ne gondoljatok valami Leisure Suit Larry-féle malackodásra, de azért jó pár pajzán szituáció adódik a játékban. Ezeket az egyébként meglehetősen mesterkélt helyzeteket (ld. tusolóban kukkolás, dekoltázsmustra, szoknya alá kacsingatás stb.) én magam rendkívül kínosnak éreztem, főleg, hogy az egyik főszereplő lánykáról igen nehéz megállapítani, vajon betöltötte-e már a beleegyezési korhatárt. Félreértés ne essék, semmi baj azzal, ha egy férfi megcsodálja az ellenkező nem bájait, de amilyen módon ezt a játékban az egyik legfőbb japán katonai erő vezetőjeként tesszük, az leginkább arra emlékeztet, amikor tizenévesként kidülledt szemekkel, először láttam pucér nőt egy felnőttmagazin oldalain. Míg ez a reakció teljesen normális egy kamasznál, annál furcsábban hat a Virágalakulat vezetőjénél... Összességében engem a lányokkal való flörtölés leginkább a '90-es években Magyarországon is igen népszerű Tiffany és Júlia című „romantikus” ponyvaregényekre emlékeztetett.
A fentebb említett interaktivitás velejárója, hogy a főküldetés mellett nem kell bonyolult mellékküldetéseket abszolválnunk. Utóbbiak általában a csapattagokkal való beszélgetésekben, egyszerűbb rejtvények megoldásában, valamint fetch questek formájában testesülnek meg. A párbeszédek folytatásakor válaszaink többnyire időkorlátosak, ami kissé pörgősebbé teszi az egyébként néha meglehetősen lapos diskurzusokat.
Ahogy arról már volt szó, békeidőben színpadi darabokat ad elő társulatunk, azonban hamar kiderül, hogy a 10 évvel ezelőtt kiharcolt béke igen törékeny. Démonok hadai ostromolják Tokiót és környékét, így hőseinken a világ szeme, hogy megmentsék az embereket a sötétségtől. Mindegyik főszereplőnek saját, testre szabott robotharcosa van, amelyet irányítva elképesztő támadásokat tudnak végrehajtani. Az úgynevezett mugenek lélekenergiával működnek, amit az ellenfeleink legyőzésével, illetve kristályok szétzúzásával szerezhetünk meg. Amennyiben sikerül teljesen feltöltenünk a lélekenergia-mutatót, aktiválhatjuk a szereplő speciális támadását. A kötelező harci részek nagyjából a játék egyharmadát teszik ki, de amennyiben szeretnénk gyakorolni vagy elmélyíteni az együttműködésünket egy adott szereplővel, akkor számos tréninget is teljesíthetünk. A harcrendszer hozza az elvártat, az animációk látványosak, mindössze néha akadtam fel tereptárgyakon, vagy okozott gondot egy szakadék felett átjutni.
Egy szerepjáték esetében a legfontosabb számomra az, mennyire tud magával ragadni a világa, és az esetleges hibái, hiányosságai mennyire zökkentenek ki az élményből. Ebben a tekintetben is jól vizsgázott a Sakura Wars, ugyanis mindössze az olykor nehézkes irányítást és furcsa kameraszögeket, valamint a számomra indokolatlanul sok töltőképernyőt tudom felhozni negatívumként. Utóbbi előtt különösen azért álltam értetlenül, mert ennél jóval nagyobb világú RPG-k működnek szinte teljesen töltés nélkül, itt pedig egyik szobából a másikba átlépve is a loading felirat szórakoztat minket egy darabig.
A mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a rendkívül igényes és szépen animált átvezetők, a minden szituációhoz jól passzoló muzsikák, a játékot tovább színesítő, gyűjthető portréfotók, valamint az elsőre kissé bonyolultnak tűnő, önmagában is játszható kártyajáték, a Koi-Koi. Szintén dicsérni tudom a történetet, amelyben bár nincsenek óriási fordulatok, mégis végig fenntartotta az érdeklődésemet. A cselekmény mögött megbúvó igazi üzenet a barátságról, bajtársiasságról és szeretetről egyszerű és mindenki számára könnyen dekódolható tanmesévé teszi a játékot.
Habár személy szerint borzongok a ripacskodástól – és valljuk be, a japánok élen járnak az emberi érzelmek túldimenzionálásában – a Sakura Wars csak néha-néha lépte túl azt a határvonalat, amit már facepalm-gyanúsnak érzek. Jó példa erre, amikor főhősünk sült rizst fogyasztván a fellegekben érzi magát, és hosszú perceken át könnyes szemmel áradozik róla, de említhetném még azt is, amikor egy nem tetsző megjegyzésünkre a hozzánk lojális hölgyemény azonnal egy kunait szorít a torkunkhoz.
Folyamatos érzelmi csapongás jellemző a játékra és annak szereplőire, szinte sosem lehet tudni, hogy egy-egy mondatunkkal vagy cselekedetünkkel mikor indítunk el partnerünknél valamiféle emocionális cunamit. Míg ez a jelenség a főszereplő tinédzser hölgyek tekintetében érthető, addig Kamiyama esetében már aligha állja meg a helyét. Az ő viselkedésére egy pszichológus szakember könnyedén biggyesztené a bipoláris jelzőt.
Summa summarum, a Sakura Wars egy vérbeli japán szerepjáték, annak minden bájával és furcsaságával együtt. Akinek már van tapasztalata a műfajjal és az animékkel, azoknak mindenképp ajánlom, a JRPG-újoncok viszont készüljenek, hogy az első pár óra igazi (érzelmi) hullámvasút lesz számukra.
