
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Infamous 2 (PS3) (Konzol cikk)
Igazából a víz alatt lévő terepen (Flood Town) volt sok éjszakai küldetés, meg attól is függ a dolog, hogy éppen ki mikor csinálja a mellékküldetéseket (mivel a főküldetés határozza meg a napszakot). Szóval lehet hogy nem kellett volna felhozni a dolgot, ez tényleg szubjektív megítélés volt. 

Elég sokat játszottam eddig az Infamous 2-vel, bár tökölős tempóban haladok, mert rögtön az elején próbálom meglelni az összes blast shardot, valamint megcsinálom az összes mellékküldetést, de a tesztelővel ellentétben én úgy vettem észre, hogy az éjszakai és nappali küldetések egyensúlyban vannak, sőt, nálam eddig a nappaliak voltak kicsivel többen. Nem hiszem, hogy felkellett volna hozni ezt az éjszaka-nappal dolgot, bár én még csak most tartok ott, hogy feloldottam egy új városrészt és megcsináltam pár küldetést, szóval még messze vége, lehet nem kéne előre így hozzászólnom
.
.NE is mond: Nálam a PS 3 mániát az Uncharted sorozat indította be. Világ életemben nagy Tomb Raider rajongó voltam, de kinőttem már abból a korból, hogy menőnek tartsam, hogy egy csajjal ugrabugrálok. Az Uncharted pedig témaválasztásban hasonló, ugyanakkor tökösebb
Szóval valahogy kell szereznem egy PS 3-at. Az igazán elszomorító az, hogy használtan is drágábban kapja meg az ember, mint egy új X360-at.
Szóval valahogy kell szereznem egy PS 3-at. Az igazán elszomorító az, hogy használtan is drágábban kapja meg az ember, mint egy új X360-at.
Nekem az Infamous a demó alapján egyáltalán nem tetszett, nem is vettem meg. A PSN újraindítása alkalmából, a Welcome Back program keretében azonban természtesen ez volt az egyik választásom, mivel azért A kategóriás címről van szó, amit ingyen vétek lett volna kihagyni. Közben befutott az Infamous 2 demója is, ami az előzővel ellentétben nagyon bejött. Meg is fogom venni, de majd csak az első rész végigjásztása után, ami nagyságrendekkel jobb annál, mint amit a demó mutatott. A lényeg, hogy a két Infamous is elég erős érv a PS3 mellett, de mostanában egyébként is elég sok olyan exkluzív cím jelenik meg, ami miatt érdemes a Sony gépét választani.
Hát a cikked után még inkább akarok egy PS3-at. Én most Prototype-al tolom. Nincs olyan jó, mint az Infamous, de hiánypótlónak ez is megteszi. Remélem hamarosan az Infamous-t is kipróbálhatom.
Ez a téma az alábbi cikkhez kapcsolódó hozzászólásokat tartalmazza:
Infamous 2 (PS3) (Konzol cikk)
Infamous 2 (PS3) (Konzol cikk)
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 18:56
- Ki mivel játszik mostanában? [8366]
- 16:32
- Helyzetjelentés [157711]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
