Fórum » Nem számítástechnikai témák
Kontaktlencse és a látással kapcsolatos dolgok
nyugi, elősször mikor használtam lencsét, nekem is 15 perc volt szemenként, de ez menetközben alakul ki! a szembecsukó reflex meg mindnkinél aktív, de aktív lencsehasználat mellett gyorsan kihal. nekem kb 1 hónapig tartott, míg megtanultam gond nélkül betenni és kiszedni, azóta a szintidő szemenként fél perc (ebből 20 másodperc, míg sikerül a lencsét kihalászni a folyadékból, 2-3, míg megnézem, irányban van e, 2-3 míg berakom, majd a pár pislogás, hogy a helyére kerüljön és kész)
talán 2 éve van szemüvegem
most elmentem az optirexbe (eddig csak SZTKba voltam) és új szemüveget csináltattam
Jobb -2.25 Bal -2.75 (a jobb szemem megállt, viszont a bal majdhogynem egy dioptiát ugrott
)
megpróbáltam most újra a kontaktlencsét, de 25 éves tapasztalattal 20perc/szem sebességgel tartott a dokinak berakni (mélyen ülő és vékony szemem van sajnos)
mondta is hogy a nem éppen nekem találták ki a lencsét, ráadásul nagyon erős a "szembecsukó" reflexem is (most volt először rajtam)
SZTKba mikor régebben próbáltam lencsét, oda baszták elém és rakjam be, hát nem sikerült
még vissza kell mennem "betanításra" 30-án, akkor elválik minden

www.wargamer.hu
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 14:12
- Helyzetjelentés [157708]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:49
- Ki mivel játszik mostanában? [8363]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]