Személy szerint én nem féltem őket, főleg nem a raszta suhancoktól, nem kicsit kevesek azok ahhoz, hogy lenyomják a légiót. Sajnálni sem sajnálom őket, ha összefutnak a légióval és a rövidebbet húzzák (láttam magyar légiósok által készített fotókat Afrikában a kilencvenes évekből olyan helyekről, ahova mentek rendet csinálni - mint a szőnyeg, úgy feküdt ott a sok szerencsétlen lemészárolt civil, ezek után nem csoda, hogy ha összefutottak néhány milicistával, akik csak a civilek ellen nagy vitézek, akkor eltaposták őket, mint a férgeket és nem hiszem, hogy emiatt azóta lelkiismeret-furdalásuk lenne és ne is legyen...)
Szerintem a gond az, hogy sokan nem tudják felmérni, mire és hova jelentkeznek és mennyi is az az öt év. Emiatt talán szerencsésebb, ha a delikvensek nem olyan fiatalon jelentkeznek (ismerek olyanokat, akik főiskola, sőt egyetem után jelentkeztek - utóbbi azért mondjuk húzós, de ilyen is van). Vannak, akik 30 fölött mennek oda, és minden téren nagyon jól beilleszkednek, mert ők pontosan tudják, hogy miért és hova jelentkeztek.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Idegenlégió
Na persze, a külföldi munkavállalással nincsenek problémáim, én is pontosan mostanában kezdtem el aktivizálódni a külhoni Ph.D képzések tekintetében...de ez azért némiképpen különbözik attól, mintha valaki beáll öt évre, egy már csak alapkiképzését is tekintve brutális egységbe. Nézőpont kérdése persze, akinek vonzó a katonaélet a romantikus, ámde ótvar baromság kliséken túl is, az mehet-erkölcsileg nincs különösebb problémám azzal, amiket csinálnak pölö Afrikában;ilyen a világ, és kész. Csakhogy amennyiben valóban éles bevetésre megy, úgy azért jó eséllyel ott is hagyhatja az ember a fogát, ami lássuk be, nem a legszimpatikusabb alternatíva
Másrészt meg hogy pontosan milyen pszihés változásokat is generál akárcsak öt éves légiós szolgálat, az is jó kérdés...de persze, aki akar menjen, én megelégszek azal, hogy párévente megnézem a mostanság kissé csálé felvonulásukat a főfő francia ünnepen

Nem tudom. Leírta vagy egy fél tucat üzenetben, hogy tele van a töke, el akar menni, stb. Az EU csatalakozás óta egyéb munkát is könnyű vállani külföldön, plána ha állítása szerint angolul is tud (a nyelvvizsga papír egyébként még nem jelenti azt, hogy valóban tud is, de erre lehet, hogy rájön majd maga is). Az 5 év ilyen fiatal embernek nagyon sok idő, de én nem fogom meggyőzni az ellenkezőjéről. Ha menni akar, menjen. Van, akinek bejön, van akinek nem (mint az egyéb külföldi munkavállalás - csakhogy egyéb külföldi munkákat bármikor abbahagyhatsz, de ott, ha aláírtad az 5 évet a sikeres felvételi után, bizony már maradni kell, nem mindenhonnan lehet később megszökni és az egyébként is milyenmár
)
Régebben sokan mentek ki a pénz miatt, most azonban az a zsold szerintem már annyira nem magas összeg a könnyen elérhető külföldi fizetésekhez képest sem, a munka sem túl kreatív, előrelépési lehetőség sem nagyon van (ahhoz nagyon jónak kell lenni, hogy altiszt lehessen belőle, tiszt pedig borítékolhatóan sosem lesz, elmúltak már azok az idők)
Szerintem igazán a katonaéletet kedvelőknek való a légió, nem pusztán a kihívást keresőknek (mert azt máshol is meg lehet találni hosszú távú elkötelezettség nélkül) és nem is azoknak, akik pusztán pénzt akarnak gyűjteni.
Persze ha leszámolnivalója van a csádi rasztákkal, akkor más a helyzet (bár ha fel is veszik, nem biztos, hogy valaha olyan beosztásba kerül, ahol élesben bemutathatja, mit tanult)
Ott vannak most egyébként Afganisztánban is, szóval a tálibok arcára is rakhat cuppanóst, ha szerencséje van

Kihagytad a "meg ha már kibeleztél egy BKV ellenőrt, és nem tudsz hová menekülni" kitételt

Nem kell franciául tudni. Strasbourg toborzóirodáját érdemes Magyarországról megcélozni. 5 év, amit először mindenképp alá kell írni nagy idő, de ha nem vagy lekötve, nincsenek itthon hosszú távú céljaid (pl. továbbtanulás) és komolyan átgodoltad, fogj egy kis hátizsákot és iszkiri.
Sziasztok. Lenne egy kérdésem, egy számomra igen fontos kérdésem. A légióba milen szinten kell tudni a franciát? mert bár angolul tudok, de franciát még életemben nem tanultam. De van egy ismerősöm aki szívesen foglalkozna velem hogy akár a nyelv alapjait megtanuljam és ne hülyén menjek ki. Vagy szerintetek elég az a nyelvtudás az úgy nevezett vizsgához amit a hetek során megszerzel? Tényleg egy szót sem tudok franciául... Köszi a segítséget...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 19:45
- Helyzetjelentés [157710]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]