
Fórum » Nem számítástechnikai témák
THC (Delta-9-tetrahidrokannabinol)
igen függhetsz a fűtől, kb. annyira mint a csokitól vagy a tv-töl vagy a számítógépedtől. vannak országok, ahol a fű vallási és morális okokból legális, de az alkohol tiltott. vagy pl. a hollandokra jó hatást tett, mer visszaszorult a kemény drogfogyasztás 23 %-al és nem is a tulipánjuk meg a fapapucsuk miatt járnak a turisták oda. svájciak is fontolgatják a legalizálást, pedig fejlettebb országok mint mi! vajon miért? plusz én voltam már betépve is meg részeg is, és azt mondom, hogy részegen másnapra általában szégyelltem magam, míg beszívva nem kellett, mert nem csináltam soha hülyeséget és simán tudtam magam kontrollálni!ugyhogy én inkább az alkoholt tiltanám nem a füvet, de sajnos m.o.-n ez addig nem lessz így, amig nincs rá gyors és olcsó szonda! ha valaki nem ért velem egyet, nyugodtan leszolhat, de nagyon felkészült vagyok, velem nehéz ebben vitázni!

Igen, csakhogy a fű egy olyan dolog, ami baromi könnyen kialakíthatja a függőséget, és utána már nem tudsz mit tenni.
Ezért kell még csírájában elfojtani minden ezirányú törekvést, hogy minden egészségesen gondolkodó ember már alapfelállásban ellene legyen
Ezért kell még csírájában elfojtani minden ezirányú törekvést, hogy minden egészségesen gondolkodó ember már alapfelállásban ellene legyen
Az euthanéziával kapcsolatban vegyes érzéseim vannak... Ami biztos, bevezetni csak úgy lehet és szabad, ha nagyon pontosan meghatározzák ennek a lehetőségét és módját (ilyen minőségben mindenképp támogatni tudom)
---
ugyaigy vagyok,a füvel kapcsolatban
---
ugyaigy vagyok,a füvel kapcsolatban
huligans for life
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Petíció ide, rajongói fanyalgás oda, az Infinity Ward szép csendben még inkább a PvP felé terelte a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-jét
Legfrissebb fórumtémák
- 22:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1686]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 21:14
- Helyzetjelentés [157695]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
