A konkrét témákról szándékosan nem írtam, mert sem időm, sem kedvem, hogy most egyesével végighaladjak az érveken, és tételesen véleményt alkossak felettük, vagy cáfoljam őket, ha szükségesnek érzem. De hogy egy példát azért említsek: az első rész egyik alapgondolata, hogy a kereszténység mindössze innen-onnan összelopkodott tanok gyűjteménye. Nos, egyrészt az kétségtelenül igaz, hogy az egyházatyák direkt emeltek át bizonyos elemeket más pogány kultúrákból, hogy ezzel is elősegítsék az emberek átszoktatását az új vallásra. Például hogy a nagy keresztény ünnepeket a mostani helyükre tették a naptárban. Én ebben nem látok semmi rosszat. A másik érdekesség, hogy érdemes megvizsgálni mondjuk az amerikai indiánok mitológiáját. Ott is fellelhetők olyan nem mindennapi motívumok, amik az európai mondakörökben. Például Huitzilopochtli azték főisten ugyanúgy felnőttként és teljes fegyverzetben szökkent elő szülője testéből, mint Pallasz Athéné. Nyilván mégsincs senki olyan elvetemült, aki feltételezné, hogy bármelyik sztori a másik alapjául szolgált volna. Pedig ez sem kevésbé meghökkentő, mint a halálból feltámadás. Félreértés ne essék, ezekből én nem akarok olyan messzemenő következtetéseket levonni, mint amilyenekkel a film gyakran él, hogy akkor most tutira hazugság, hogy a babiloni vagy egyiptomi mitológia hatott a judaizmusra és a kereszténységre, csak megjegyeztem.
A film három része köré iktatott filozofikus blablát pedig nem is igazán értettem. Valamit a béke és a szeretet fontosságáról meg arról hadovált össze, hogy álljunk ellent a társadalom divide et impera jellegű manipulációjának, váljunk eggyé egymással és a természettel, szüntessük meg a vallási és nemzeti különbségeket... Csak én éreztem, hogy ez amúgy tökre ellentétes azzal, hogy a harmadik részben még hevesen elutasította a világkormány lehetőségét?...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
