Azon vitatkozni, mennyire is valóságos a Medieval, nem sok értelme van. 53 féle történelmi szakértő szakértette a játékot, mégis kb. középiskola 2. osztályában simán felmondják ezt az anyagot. Én azért zokon vettem, hogy nem próbálták a csatákat legalább kicsit szimulálni, mert így szinte semmi köze a valósághoz.
A legnagyobb probléma az általánosítás, mind a katonai tipusokat tekintve, mind a korszakot nézve. 350 év alatt nagy változások történtek.
A keresztes háborúk alatt, nem létezet teljes lemezpáncél, csak az 1300-as évek végén jelent meg. A lovagok soha nem harcoltak ék alakzatban (kivéve a teutonokat), de még négyszögben sem. Ez az ék alakzat amit a Shogun és Medieval prezentál, soha nem is létezett.
A falanx-szerű négyszög formáció, kizárólag a svájciak alkalmazásában terjedt el a XIV. sz. végén, addig a többi gyalogság, hogy is mondjam, csoportba verődve harcolt.
Csatadöntő elem kizárólag, a nehézlovasság volt (fenntartásokkal, kivétel Anglia)...stb.
GGabor jól mondja, a látszat ellenére a mongoloknak sokkal jobban szervezet hadseregük volt, mint a nyugatiaknak. Tümenrendszer, nagy hadjáratok elött központi fegyverraktárakból szerelték fel a csapatokat...stb.
Nem volt egységes ruházat, csak az 1600-as évek elejétől kezdett általánossá válni, a katonák abban a göncben jártak, amit találtak. Persz ez nem hiba, mivel nem lehetne eligazodni a csapatok között.
Ne vegyétek monológomat, a játék elleni hadjáratnak, mivel én is szeretem, csak a hülyeségeire valahogy fel kell hívni a figyelmet.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 19:45
- Helyzetjelentés [157710]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
