Vannak sötétebb pályák is, de zömében tényleg világos van a második részben (bár az épületek belseje időnként félhomályos). Viszont elég hamar megszokható a dolog, és hát a második rész sokkal változatosabb, teljesebb fegyverek meg szörnyek tekintetében, mint az első. Bár tény, hogy az első hangulata valamivel komorabb, de ott az a jellemző, hogy a társakkal beálltok pl. egy szobába és úgy irtjátok a zombikat, míg a folytatásban ez már nem nagyon működik, így az sokkal "adrenalin dúsabb", hiszen folyamatosan menekülni, mozogni kell.
Végülis most mindkettő beszerezhető 4 ezer forint alatt, de inkább a másodikra érdemes beruházni, már csak azért is, mert az első epizódnak már erősen fogyóban van a játékosközössége.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Left 4 Dead 2
Szeretném a segítségeteket kérni. Nem játszottam még eddig egyik résszel sem, de most meg szeretném valamelyiket venni. A videók alapján az első rész csak esti pályákból áll, míg a második csak nappaliakból. Ez tényleg így van? Mármint a második részben egyáltalán nincs éjszakai pálya? Nem igazán találtam erről információt, de valahogy a zombiöléshez nálam jobban passzol a sötét. Viszont egy árban van mind a két rész, így ha a második rész többet nyújt ugyanazért az árért, akkor azt venném meg. Ha valaki válaszol, annak előre is köszi

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 14:12
- Helyzetjelentés [157708]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:49
- Ki mivel játszik mostanában? [8363]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
