Steamesben is van offline practice.
Nemrég találtam én is rá a játékra, hívtam pár ismerőst és jó kis szórakozást nyújt. Bár eléggé rövid. Hard + onslaughtba szoktuk tolni és egyenlőre ebben a fokozatban a legélvezetesebb (bár néha itt is megizzadunk). Most kezdtem neki a 3. promotionnak. Lehetne több fegyver is. Lángszóró az egyik legjobb, leghasznosabb.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Alien Swarm
De én egyedül szeretném tolni, a saját tempómban, mondjuk napi 20-25 perc / pályával, nem egyben ott ülni 3-4 órát és végigtolni úgy, hogy közben ráadásul mástól függjek.
Amúgy egy non-steam verziót kaptam le, ebben ugye offline practice van, de az csak 1 db pálya, online-nál meg elérhetők a pályák, de nyilván kifagy a create game-nél. Ezért kérdezem, hogy a steam-es verzióban van-e egyáltalán lehetőség teljesen single-ben tolni (tehát 0 csatlakozó emberrel elindítani a pályákat és akkor a gép irányítaná a másik 3-at, meg én adhatnék ki nekik parancsokat és akár válthatnék is közöttük, mint az offline practice-ban), mert ha ilyet nem lehet, akkor feleslegesen nem vacakolok a steam feltelepítésével meg a regisztrációval.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Én csak online próbáltam eddig. Ott egy mérnök szinte mindig kell, hogy egyáltalán a pálya elindulhasson.
Nekem pont az offline fagyott szét 2x is és azóta nem próbáltam.
Egyébként mindig van fent játékos és 90%-ban többre mész egy ember játékossal szerintem...
Nekem pont az offline fagyott szét 2x is és azóta nem próbáltam.
Egyébként mindig van fent játékos és 90%-ban többre mész egy ember játékossal szerintem...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”
Ide is beírom a kérdésem, mert látom van topicja:
Hogyan kell single-t játszani? Offline módban egyedül a legelső pályát engedi végigtolni (offline practice mode), online game esetén pedig kifagy a create game-nél. Pedig azt olvastam róla, hogy egyedül is végigtolható a játék, s ilyenkor minden pályán a gép irányítja a másik csapattagot.
Hogyan kell single-t játszani? Offline módban egyedül a legelső pályát engedi végigtolni (offline practice mode), online game esetén pedig kifagy a create game-nél. Pedig azt olvastam róla, hogy egyedül is végigtolható a játék, s ilyenkor minden pályán a gép irányítja a másik csapattagot.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 19:45
- Helyzetjelentés [157710]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]