Man literally too angry to die
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Prince of Persia 3
A sötét tónus inkább Dark Prince beszólásaiból jött, amik jók voltak, bár kicsit lehetett volna keményebb is.
Emlékszem én amikor kijött azért csalódtam picit, mert ugye azt mondták a fejlesztők, hogy itt vegyítik a Sands of Time ezeregy-éjszakai meséi, és a Warrior Withinben megismert Dark stílust, és aztán az a dark, ami van benne, az nem lett annyira dark. Több olyan pályát vártam, mint ami a WW-ben volt, ennek ellenére minden 80%-ban csilli-villi és szép, mint a SoT-ban. Talán csak a végén, amikor a faterunk szellemével vagy miével is meg kell küzdenünk résznél fogott el igazán a dark stíus. De most, egyátalán nem zavart, sőt.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Én is ezzel játszottam legkevesebbet, történetesen egyszer mikor kijött
De már én is haladok vele, egyelőre úgy állok, hogy talán ez jobb mint a WW, mert mocskosul bejön, hogy bele vegyítettek egy pici kommandózást a Splinter Cell-ből a speed kill formájában. Másrészt pedig hiába volt kurva jó az a darkos kastély a WW-ben, egy Prince of Persiához mégiscsak egy jellegű város képe illik legjobban. De épp ezért zseniális a trilógia, mert nagyon illik mind3 rész a történetbe, az összkép magáért beszél.
De már én is haladok vele, egyelőre úgy állok, hogy talán ez jobb mint a WW, mert mocskosul bejön, hogy bele vegyítettek egy pici kommandózást a Splinter Cell-ből a speed kill formájában. Másrészt pedig hiába volt kurva jó az a darkos kastély a WW-ben, egy Prince of Persiához mégiscsak egy jellegű város képe illik legjobban. De épp ezért zseniális a trilógia, mert nagyon illik mind3 rész a történetbe, az összkép magáért beszél.“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
PoP Sands of Time trilógia nosztalgiám végére értem. Érdekes, hogy annó a The Two Thronest vittem ki a legkevesebbszer, most még is ezt élveztem a legjobban, nem a Warrior Withint, ami a kedvencem. Viszont még nem unom, így jön a 2008-as PoP, és ha erőt veszek magamon, akkor talán a The Forgotten Sands. Bár, ez nem biztos, mert akkor megint ki kéne vinnem a régi részeket, hogy lenyugodjak.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 21:47
- Helyzetjelentés [157704]
- 08:35
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1687]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
