Úgy látom sokunkat elvarázsolt az az atmoszféra, amit az F3 adott. Bevallom sokkal jobban, mint a Vegas.

Én magától az MMO műfajtól tartok, bár ha olyan DDO szinten lesz, s nem síkhülye WoW szinten, akkor adok neki egy esélyt. Hangulatot persze elég nehéz lesz varázsolniuk.
Asztali d20-ra optimalizált Fallout is volt, csak nem jöhetett ki azon a néven meg több zűr is volt körülötte, így eltűnt a süllyesztőben. Sőt, Christopher Taylor (nem tudom ő most hol dolgozik) még táblás taktikai játékot is tervezett a Fallout: Tactics mellé.
Annak idején, mikor az első infók napvilágot láttak a Fallout 3-ról én nagyon kételkedtem a programban. Egyenesen szentségsértésnek tartottam pl.: az izometrikus nézet és a körökre osztás lecserélés, arról nem is beszélve, hogy a V.A.T.S. rendszert is értelmetlennek találtam.
Ma már másképp látom a dolgot. Nem viccelek, ha azt mondom, hogy a Fallout 3-ban bővel 100 óra játékidő felett jártam már, és ez csakis az atmoszférának köszönhető. A legnagyobb öröm az volt számomra, mikor Megatonból kiléptem karakteremmel, kijelöltem egy irányt és nekivágtam a végtelenségnek. Éjszakára biztos szálláshelyet kerestem magamnak, napközben elhagyott boltok polcait guberáltam stb. és el tudtam úgy játszani a játékkal, hogy nem hogy a fő küldetésszálhoz, de még a mellékküldetésekhez sem nyúltam hozzá.
Amit a Bethesda művel az sajnos játék a tűzzel, az más kérdés, hogy a cég egy egész franchise-t vett meg, egy konkrét termék nevet, így elvileg a Fallout MMO is őket illeti, ha lemondtak a készítéséről, ha nem...
Én csak remélem, hogy a Fallout nem kerül vissza az Interplay-hez. Lara néninek is jobbat tett, hogy elvették az eredeti készítőktől.