Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Ghostbusters: Sanctum of Slime (Ismertető)
Grat hozzá - és kíváncsian várom, mit szólsz majd a 10. szinthez... 

Köszi a tippet, így gond nélkül meglett. Ráadásul még csak taknyot futni sem tudott, sikerült vhogy olyan máker módon beszorítanom.
6-os pályán vagyok, de mára ennyi munka utáni agykikapcsoló lövöldözés éppen elég volt.
Ha a 10-esen leszek, majd próbálkozom én is, hátha sikerül.
6-os pályán vagyok, de mára ennyi munka utáni agykikapcsoló lövöldözés éppen elég volt.
Ha a 10-esen leszek, majd próbálkozom én is, hátha sikerül."évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Igen, olvastam. Szégyen-gyalázat ez a játék, szisztematikusan lejáratja a Ghostbusters nevet...
Nagy kár érte...
Az említett részen én úgy jutottam túl relatíve egyszerűen, hogy egyrészt nem törődtem a társaimmal, másrészt figyeltem a mumusra. Amikor rohamozni készül, csak a fal mellett rohangátam körbe-körbe, így a taknyával nem tudott bekeríteni, és miközben állt, tudtam lőni, mint a hülye. Talán ez az egy rész az a 10. szintig, ami szivatós egy kicsit, utána megint sétagalopp az egész - egészen a második temetős részig. Az viszont Mission: Impossible...

A blogodban már leírtam a véleményemet a hozzászólások között, szal nem ragoznám itt újra a dolgokat. Egyetértek a cikkel, bár én multi helyett a single player oldaláról közelítettem meg a játékot. Borzasztóan lineáris, ötlettelen, monoton a játékmenet, ennek ellenére egy 2 délutános nosztalgia arcade shooternek még elmenne, ahhoz viszont idegesítően nehéz. Normal módban - ahogy írtad - a CPU irányítású társak bekavarnak, ami nagyon zavaró, solo hero módban pedig még esélytelenebb (pl. van olyan, hogy jön 3 féle színű szörny egyszerre, nah most egy emberrel ez eléggé megoldhatatlan feladat)...
Még egyszer lehet nekifutok újra a 3-as pályának, de ha akkor se jutok túl a sárga trutymó szörnyön, akkor végleg feladom...
Még egyszer lehet nekifutok újra a 3-as pályának, de ha akkor se jutok túl a sárga trutymó szörnyön, akkor végleg feladom...
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 23:34
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1690]
- 22:26
- Szét*** az ideg [5582]
- 22:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8362]
- 21:56
- Helyzetjelentés [157705]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]