Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
eRepublik
Mondjuk az tény, hogy az új rendszer egy picit több taktikázásra ad lehetőséget. Az ugye alapvető, hogy a 600 wellnessen felül még egy 100-ast lehet tolni ugyanabba a csatába, hiszen egy órán belül ennyi wellness regenerálódik, a csata pedig minimum másfél óráig tart. Ezen felül azonban még egy 100-ast el lehet érni ügyes taktikázással: ehhez annyit kell tenni, hogy a kiszemelt minicsata kezdete előtt valamivel kevesebb mint egy órával dolgozni kell egyet valahol, így lemegy 10 egység wellness, elindul a számláló, majd a csata kezdetén a maradék 90-et gyorsan beleverni. Ezután jön a rendes 600, egy óra múlva még 100, plusz természetesen a leütésből adódó 80. Összességében tehát aki két órán át képes figyelni és ez idő alatt a gép mellett ülni, az egy minicsatában ügyes időzítéssel 870-880 wellnesst képes elhasználni. Azaz 87-88 alkalommal ütni goldégetés nélkül. Meglátjuk, hogy ezt a többiek mennyire használják ki. Ha nem teljes mértékben, akkor akár egy piit javulhat is az esélyem annak ellenére, amit az előző hozzászólásban írtam. Néhány nap tapasztalatai után kiderül...
A legújabb változtatás a kajálásban.
Alapvetően ez egy jó fejlesztés. Az üzemeltetőknek is, mert a játékosok így még gyakrabban járhatnak vissza, és még több időt tölthetnek az eRep előtt. A kicsiknek pedig különösen, nekik nagyban segíti a fejlődést, hogy így akár ők is üthetnek naponta 2400 wellnesst, ha kaját szereznek hozzá. Így az üzemeltetőknek végül duplán jó, mert várhatóan növekszik majd a lelkesedés, és csökken a játékelhagyások száma.
Más kérdés, hogy személy szerint nekem már megint rosszul jött. Az előnyét nem nagyon tudom kihasználni, mert már most is napi 1800 wellnesst ütöttem, ennél többet ebben a rendszerben sem fogok, mert alvás közben továbbra sem kelek fel miatta. Ugyanakkor a BH-zási esélyeim az eddigi morzsányinál is tovább csökkentek, hiszen a nagyoknál sokan vannak, akiknek az eddigi 600 wellnessre sem volt szükségük ahhoz, hogy egy jó 200k-t belecsapjanak valahova, így ők ezzel a módosítással naponta még eggyel vagy kettővel többször portyázhatnak...

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 19:45
- Helyzetjelentés [157710]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]