És ezt el lehet mondani az összes kategória nyertese, sőt a Skyrim esetében is. Attól függetlenül, hogy egyesek mit tartanak indokoltnak, vagy indokolatlannak. Ez egy népszerűségi szavazás, ami nem objektív tényeket állapít meg. A szavazók kb. 27%-a szerint a Skyrim az év játéka, 73%-a szerint viszont nem, tehát ilyen értelemben nem is lehet az év legjobbjának nevezni. Viszont nem volt olyan játék, ami a szavazók nagyobb részének tetszett volna a legjobban, mint a Skyrim, vagyis a győzelme mégis megérdemelt. Ugyanez a helyzet a Dirt 3 esetében is, csak ott 34%-66% az arány. Ennyire egyszerű a dolog szerintem.
Vagy vegyük például a legjobb konzolos játék kategóriát. Szerintem kevesen vannak, akik mindhárom asztali konzollal rendelkeznek, mégis egy kategóriában indult az összes konzolos játék. Véleményem szerint a jelöltek közül az Uncharted 3 volt az év legjobb játéka, de mivel Xbox360-am nincs, így a Gears of War 3-at ki sem tudtam próbálni. Akik szerint viszont a Gears of War 3 az év játéka, azok nagy része valószínűleg az Uncharted 3-at nem próbálta. Ezért sem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani az ilyen szavazásoknak, mint ami van nekik. Ez csak egy érdekes játék, egy közvélemény kutatás, magában pedig mindenki el tudja dönteni, hogy mi volt neki az év játéka. Nekem pl. éppen a Skyrim, de ettől még megértem, hogy másnak nem.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Év játéka 2011. (Cikk)
Miért vagytok kiakadva a Dirt3 miatt? Hisz a kedves közönség szavazott rá, ez tetszett legjobban a népnek.
Erre van igény, jön is nem soká a Showdown. 
Erre van igény, jön is nem soká a Showdown. 
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Petíció ide, rajongói fanyalgás oda, az Infinity Ward szép csendben még inkább a PvP felé terelte a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-jét
Legfrissebb fórumtémák
- 22:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1686]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 21:14
- Helyzetjelentés [157695]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
