28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Total War: Shogun 2 - Fall of the Samurai (Ismertető)



Írd ide hozzászólásod:

McCl@ne
McCl@ne [13409]
Köszönöm.
Kicsit még utánajártam a témának, de csak ugyanazt találom mindenhol: a játék első ránézésre egyszerűnek tűnő működése alatt egy nagyon összetett rendszer van, amiben bizony könnyen el lehetne veszni, bár meglehetősen (sőt: meglepően!) logikus minden. Talán nem véletlenül van ezernyi kis fül, adat és enciklopédia a játékba építve!

Ezt pedig a Shogun 2 előzetesében találtam itt, Dome-on, szintén TheHolyOne tollából:

"A gazdasági rész mindig is végtelenül egyszerű volt: ha sorra húzzuk fel a bevételnövelő épületeket, nagyon nem foghatunk mellé. Ehhez társult a gyakran kimondottan ostobán viselkedő MI, ami így a diplomáciai részt is gyakorlatilag használhatatlanná tette. Véleményem szerint forradalmi változásokra ezen a téren nem kell számítani, tehát megmarad hardcore stratégiának és arcade országmenedzselős játéknak."

Ha a Shogun 2-ben sorra húzzuk fel a bevételnövelő épületeket, akkor nem nagyon történik semmi. Ugyanis 2 épület hoz bevételt, az egyik a market, a másik a sake den, azaz végülis a kocsma. Jöhet persze bevétel a rizsföldekről is, illetve aranybányászatból, ebből-abból, de a két lényegi bevételt ez a két épület hozza. A piacot ha továbbfejlesztjük, akkor máris visszájára fordul a dolog, mert bár több pénzt hoz, felemészti a rizskészletünket, a rizsföldek fejlesztése pedig a játék korai szakaszában nem lehetséges, technológia híján, illetve nem elégséges, mert a kastélyunk fejlesztése is rizsfogyasztással jár.
A kocsma fejlesztéséből minimális bevételünk van, így marad a kereskedés, illetve a taktikázás: nem mindegy, milyen területeket foglalunk el, célszerű csak a számunkra fontosakat meghódítani, és azokat fejlesztgetni, hogy jusson és maradjon is!
Meg kell találni továbbá egy jó ütemet, hogy a terjeszkedésünk üteme ne legyen túl gyors, ne essünk a túlnyújtóztunk a takarón problémába.

A cikkíró szerint "használhatatlan" diplomácia a játék egyik legfontosabb eleme, aminek tudatos használatával hihetetlenül megkönnyíthetjük a dolgainkat a játék MINDEN szakaszában. Nyilván az utolsó fázisban már elszabadul a pokol, de ez csak még érdekesebbé teszi az egészet.
Az országmenedzselés bizony nagyon összetett tud lenni, és egy optimális fejlődési ütem eléréséhez többször is meg kell gondolni minden lépést.

Bár ugye honnan tudhatom én mindezt, hiszen nem játszom még 10 éve a sorozattal

Respect is not given. It's taken.

Amiga
Amiga [69]
Végigolvastam a vitát és abszolút neked adok benne igazat. Gondoltam, megírom, hogy tudd.

Shogun 2 kereskedelmi rendszere valóban átgondolt és használható akkor is, ha a cikkírónak ez nem sikerült.

A cikk írója valóban túlreagálta a cikkre érkezett, baromságelhárító célzattal tett választ.

A kritika egy műfaj, ami nem jogosít fel arra, hogy "szubjektív vélemény" címszó alatt ámokfutást végezzünk. Ezért felteszem a kérdést a cikkírónak: ha a "TW-sorozat baromságai" miatt amúgy is csak rövid távon élvezi ezeket a játékokat - ergo eleve elfogult -, akkor miért vállalta el ennek a tesztnek a megírását? Nem volt senki a szerkiben, aki átvette volna és ért is a játékhoz?
McCl@ne
McCl@ne [13409]

...a sárga földig tudnálak ezek után szétoltani, de alapvetően sem ez volt a célom, hanem az, hogy felhívjam a figyelmedet a saját cikkedben található hibáidra. Azt hittem, hogy olvasóként van ehhez jogom.
Ellentmondást továbbra sem látok a saját szavaim között, de én is befejeztem, csak összegzem még egyszer, adva egy minimális esélyt annak, hogy megértsd:

A Shogun 2 az első TW játék, amivel játszom.
Eddig 4 kampányt indítottam, mind a négyet végig is játszottam, a legutolsót ma.
Az első kettőt normal, az utóbbi kettőt hard nehézségen.
Első alkalommal nem volt teljesen világos, milyen alapokon nyugszik a játékban a kereskedelem rendszere, ezért nem is tűnt ez a rész túl erősnek nekem.
Utánaolvastam.
A kapott információk egy logikus, érthető rendszerről meséltek, ami még jobb is volt, mint amilyennek képzeltem.
Ezek alapján végigjátszva a 3 -hosszú- kampányt a világon semmi gondom nem volt a kereskedelemmel, a játék 2/3-a alatt ez volt a bevételeim fő forrása.


Ha ezt sikerült feldolgoznod, akkor talán megérted: a játékban lehet jól kereskedni, nem csak nekem megy, de másoknak is, hiszen az ő infóik alapján értelmeztem a rendszert, ami amúgy nem bonyolult, csak reális, vannak megkötései, nem csak úgy van a játékban.
Külföldi fórumokon nem találkoztam a problémával, valószínűleg az lehet a gond, hogy a leírások angolul vannak. Ha most ezen a menstruálva hisztiző hangnemen beszkenneled ide a felsőfokú angolnyelvvizsgádat, az sem érdekel, mert nem ez a lényeg. Más magyar fórumokon is sírtak, hogy nem jó a kereskedelem, nekik is elmagyarázták szépen, hogy jó az, nincs annak baja

Itt a Dome-on, meg amúgy máshol is hihetetlen érzékenységgel kezelitek, ha valaki egy írásotokba beleköt, és azonnal támadtok. A cikkedben és az utána következő kommentjeidben is ott egy hiba, amit nem én ítélek annak szubjektíven, hanem az. Nevezetesen, hogy megoldhatatlannak állítasz be valamit, amit a többség meg tudott oldani. Azzal, hogy fennhangon hirdeted, hogy ez neked egy évtizede nem sikerül, nem hiszem, hogy engem minősítesz. Az pedig mióta ellenérv, hogy nekem ez az első ilyen játékom? Nem vagyok egy húdenagyjátékos, és mégsem okozott ekkora gondot ez az egész, mint neked, aki erről írsz

Miért tartanám tiszteletben a tárgybeli tévedésedet? Félrevezeted a népet

Respect is not given. It's taken.

TheHolyOne
TheHolyOne [1744]
"hogyan lehetséges, hogy én - és még sokan mások - kitűnően tudok kereskedni a játékban normál/hard nehézségen"
vs
"itt a fórumon és máshol is olvastam már olyan hisztit, miszerint a kereskedelem csak easy nehézségen működik"

Akkor most jó lenne ha eldöntenéd, hogy végülis a kacsa e a hülye vagy a víz. Számomra mindenesetre elég nyílvánvaló, hogy ki...

"én - és még sokan mások - kitűnően tudok kereskedni a játékban"
Hát akkor te egy nagyon ügyes kisfiú vagy, puszi a hasadra.

"Kár, hogy olyan írja a cikket, aki alapvető dolgokat nem lát át. Pedig nekem a Shogun 2 az első TW játékom..."
Attól tartok itt kell befejeznünk ezt az eszmecserét, hiszen nyílvánvaló, hogy te a tapasztalatoddal sokkal jobban átlátod a dolgokat. Mivel én, barom, csupán a tíz évvel ezelőtti Shogun 1 óta játszom a sorozat játékaival, természetesen nem lehet igazam abban, hogy a diplomácia és az ai mindig is a sorozat leggyengébb elemei voltak. Főleg most, hogy egy olyan Zseni mint Te, tudott kereskedni hard-on. Te mestere vagy a Total War játékoknak, melyek mindig is az összetettségükről voltak híresek, olyannyira, hogy én nyílvánvalóan még a legalapvetőbb dolgokat sem vagyok képes átlátni benne. A Te teljesítményed kb ahhoz fogható, mint mikor valaki egy győztes Need for Speed futam után kijelenti, hogy ő akkor mostmár tud vezetni.

A cikk egy kritika, ami egy szubjektív műfaj, és mivel én írtam ezért az én véleményemet tükrözi. Ezzel nem kötelező egyetérteni, de illik tiszteletben tartani. Főleg, hogy a legutoljára idézett böffentésed alapján nyílvánvaló, miért én írom a cikket.
McCl@ne
McCl@ne [13409]
Akkor az hogyan lehetséges, hogy én - és még sokan mások - kitűnően tudok kereskedni a játékban normál/hard nehézségen? Az első néhány körben nem nagyon lehet, mert ugye nincs is mivel általában, de néhány kereskedelmi csomópont, vagy értékes nyersanyaggal megáldott tartomány elfoglalása után a lehetséges kereskedelmi útvonalak számának függvényében kitűnően lehet kereskedni, sőt! Nem kell barátnak lennie, elég, ha híján van az adott cuccnak, és az ellenség is azonnal megragadja a lehetőséget!

Már elsütöttem itt a múltkor, lassan mehet aláírásba: ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye

Ha én meg tudom csinálni, és meg tudja más is, akkor azzal a néhány emberrel lesz a gond, akiknek nem megy A lázongásoknak is ezer oka lehet, van, ahol elég hagynod egy ashigaru egységet és máris nyugi van, de van, ahol a teljes, legdurvább egységekkel teletömött sereged is kevés. Ezeknek a dolgoknak mind-mind oka van!

Kár, hogy olyan írja a cikket, aki alapvető dolgokat nem lát át. Pedig nekem a Shogun 2 az első TW játékom...

Amúgy valahol lesz egy screenshotom arról, ahogy a Realm Divide előtt közvetlenül olyan ~20e koku/turn-ös bevételem van, majd előkeresem. De pl. Chosokabe klánnal játszva - most maradjunk az alap Shogun 2-nél - 5 év után már átlagosan meg szokott lenni az 5-6e koku/turn, ami bőségesen elég ahhoz, hogy gyorsabban fejlődjek, mint az AI.

Respect is not given. It's taken.

TheHolyOne
TheHolyOne [1744]
A normal is nevetségesen könnyű, ez kétségtelen. Tulajdonképpen az egyetlen különbség az easy-hez képest, hogy az ai nem hajlandó kereskedni. pont.

"rengeteg befolyásoló tényező van, amit a program figyelembe vesz"
No shit! Akkor miért nem akarnak szövetségesek és friendly klánok kereskedni? (ha valakinek nincs kikötője, eleve meg se lehet kérdezni) Vagy küldözgessek nekik ajándékot? Hány ezret öljek bele egy nyamvadt megállapodásért? Az mikor fog megtérülni? Főleg ha két körrel később az adott klánt megsemmisítik. Csak a játékosnak kell ilyen köröket lefutnia, mivel az ai egymással orrba-szájba kereskedik (ez látszik a térképen is). Tehát ez csak egy nagyon olcsó módja, hogy alacsony(abb)an tartsuk a játékos jövedelmét, ergó megnehezítsük a (kezdeti) játékot.

De sem ez, sem a diplomáciai hülyeség úgy általában nem most kezdődött, hanem már legalább a Rome óta jelen van (az annál korábbi részek még eléggé kiforratlanok voltak). Ott konkrétan megtörtént, hogy a gép ami egyik körben békéért könyörgött, amit elfogadtam, tehát tűzszünetet kötöttünk a következőben úgy támadott tovább, ugyanazokkal a tönkrevert seregeivel, mintha misem történt volna. De a Shogun 2 sem marad le hülyeség tekintetében, mikor olyan klánok üzennek hadat az egy szaros városukkal, akiket előző körben tettem vazallussá mikor elfoglaltam az adott várost (folytatni akartam a hadjáratot és nem volt kedvem 2-3 kört eltölteni lázongással). Igaz ez már a Realm Divided után volt tehát "a diplomáciának semmi értelme az alapjátékban a Realm Divide után [sem]".

Ezért van az, hogy a total War játékokat én már csak rövid távon tudom élvezni, mivel minél többet játszok vele annál több ilyen hülyeség jön elő, ami számomra idővel tönkrevágja az amúgy nagyon élvezetes játék hangulatát.

Vissza

Fórumszabályzat