Ha minden igaz, akkor még nem fogtak el, az pedig amit az alattam lévő srác leírt, csak utána jön. Tehát ha jól emlékszem, fel fele kell majd menni, valamelyik szellőzőből kijössz és ahogy mész fel egy létrán, nyilik a fedő, és leütnek.
Dehogy hol és melyik???
Aztat már nemtom.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
No One Lives Forever HELP!
Üdvözlök Mindenkit!
Ez az első alkalom, hogy egy fórumba bejelentkeztem. Az oka pedig az, hogy végre megvettem a NOLF-ot. Nem mondom egyes pályák igen furmányosak. Noha még igencsak az elején tartok a pályáknak most nagyon elakadtam. Olvasva e fórum hozzászólásait bízom abban hogy tudtok segíteni!
A pálya ahol elakadtam egy teherhajó rakterében játszódik. A feladat első részét megoldottam: le kellett fényképeznem 4 db vegyi hordót. Utána viszont az az utasítás, hogy találjam meg a kapitányi hidat. Nos itt akadtam el. Nem tudom megtalálni a raktérből kivezető utat.Körbe-körbe megyek a folyosókon, még egy szellőző kürtőbe is bementem, de rácsok vannak mindenütt. Ha tud valaki segíteni ebben a szituban azt nagyon megköszönném.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 19:45
- Helyzetjelentés [157710]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]