Fórum » Beszélgetés a játékokról
Döglödik a Fórum ???
Köszi szépen!

"várjuk az első gyermekünket"
Gratulálok!
"A szabadidő eltöltésének módját ne bélyegezzük már betegesnek, mindenki azt csinál közben, amit akar, feltéve, ha ezzel nem sért másokat."
Pontosan. Megszületünk, élünk, tanulunk, dolgozunk, családot alapítunk (vagy nem), megöregszünk, elpatkolunk. A maradék időt meg eltöltjük valahogy olyan dolgokkal, amik feltöltenek két szellemi és fizikai igénybevétel között.
Bár stubbnak igaza van abban, hogy a teljesen antiszociális, csak evés-ivás-alvás-munka-játék életmód egyáltalán nem egészséges, meg azzal is egyetértek, hogy a gépet érdemes tanulásra is használni. De szerencsére a világ nem ilyen fekete-fehér, bőven van átmenet a reménytelenül kockafej és az atomkomoly játékmentes élet között.
A jó helyeket meg sajnos megtizedelik a közösségi oldalak. Magam is rengeteg időt töltöttem el ilyen-olyan fórumokon, de amióta a számomra szimpatikus emberekkel IRL is megismerkedtem, azóta már én is inkább személyesen/levélben/zártkörű faszbúk-csoportokban osztom az észt. De továbbra is szeretem a fórumokat, mert az ismeretségi körömben soha nem fogok annyi eltérő nézőponttal találkozni, mint egy rakás idegennel teli oldalon.

Dolgozom, van feleségem, várjuk az első gyermekünket. Eközben akad némi szabadidőm is, amiben nem próbálom jobbá tenni a világot, hanem többek között játékokkal szórakozom. Nyilván nagyon kilógok ezzel a mai társadalomból, de ez van.
Természetesen játszhatsz, de szerintem ilyen idősen komolyabb dolgokra kell egy embernek fordítani az életét. De a te életed, nem szólok bele.
Mi az, hogy folyamatosan? Csak azért, mert 31 éves vagyok, ennek ellenére hetente több alkalommal is leülök a PC vagy a konzol elé. Multizni nem szoktam. Beteg lennék? Nem hiszem. Aki meg annyit multizik, hogy holtan esik le a székről, az ezek szerint nem beteg, mert az tulajdonképpen nem is olyan szintű játék.
A kiégés túlzás. Most vásároltam egy videókarit, és Ram-ot. Epekedve várom a Dead Space 3-at. Mindenesetre igen, benne van a pakliban, hogy az emberek felnőnek, és az idejüket fontosabb dolgokra szánják, mint játékokra. Aki 30 éves, és folyamatosan játszik, abban biztos vagyok, hogy beteg ember. Ezen felül nagy részét a mai embereknek akik játszanak, a multi tölti ki. Hát nem tudom, és azt nem nevezném olyan szintű játéknak, mint egy normális single részt.
"Ezen felül 14-15 évesen már megváltozik az ember, és szép lassan más irányba kalandozik. A játék úgymond, szerintem a gyerekkor megtestesítője."
Aha, biztosan ezért éri el szépen lassan a 30 évet a számítógépes és konzolos játékokkal rendszeresen játszók átlagéletkora. Én sajnállak, hogy kiégtél, sok jó dologról maradsz le.
Aha, biztosan ezért éri el szépen lassan a 30 évet a számítógépes és konzolos játékokkal rendszeresen játszók átlagéletkora. Én sajnállak, hogy kiégtél, sok jó dologról maradsz le.
Szerintem a mai generáció teljesen más, mint régen. Az emberek nem kérnek egymástól segítséget ha elakadnak, mert ott a Youtube, és megnéznek egy gameplayt. Nem hívják el a barátaikat, mert online lehet COD-olni, vagy bármi. Cod, grrr. Ezen felül 14-15 évesen már megváltozik az ember, és szép lassan más irányba kalandozik. A játék úgymond, szerintem a gyerekkor megtestesítője. Én olyan szinten leépültem az utolsó pár évben, hogy max 1-1 gameplay videót nézek, ha valami érdekel.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 19:45
- Helyzetjelentés [157710]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]