28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Crysis 3



Írd ide hozzászólásod:

Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Meg persze, csak azért még is na...valami fejlődést vártam a játékmenet terén is... Majd talán a 4. részre.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

balays82
balays82 [14276]
Bár én megvettem, de egy percig sem gondoltam, hogy az idei mezőnyben a leghalványabb esélye lesz majd az év játéka címre. A Crysis az Crysis, az első rész óta nagyjából ugyanazt a színvonalat hozza, általában brutális grafikai körítéssel. Fölösleges is lett volna bármi extrát várni a harmadik résztől. Ennek ellenére egy végigjátszást nyilván mindenképpen megér.
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Na, jó pár teszt (már magyar teszt is) átnyálazása után szomorúan kell konstatálnom, hogy ugyan az a helyzet vele, mint az első két résszel. Azaz szép meg látványos meg csili-vili, de a játékmenet nagyon hamar unalmassá és monotonná válik, ráadásul a történet is semmilyen. Kár...reménykedtem benne, hogy a 3. részre végre nem csak a grafikára és a látványra mennek rá, hanem minden másra is. Sebaj, ettől még kipróbálom persze, csak valszeg az év játéka díjról már most lemondhat a részemről. Ahhoz nekem több kell a látványnál és a szépségnél.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Vissza

Fórumszabályzat