Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
BioShock Infinite [hozzászólások]
A reneszánsz dolgot amúgy olvastam én is nem olyan rég.
Valószínűleg nem véletlenül kellett csaknem fél évvel elhalasztani a megjelenést is. Egyébként régebben olvastam egy cikket arról, hogy rengeteg dolgot ki kellett vágni a fejlesztés során, annyi mindent, ami akár a több másik játékra is elegendő lett volna. A fejlesztők állítása szerint legalábbis. Így könnyen előfordulhatott, hogy olyan részek is áldozatul estek a megnyirbálásnak, amelyeket előtte már megmutattak a nagyközönségnek is. Érdekes, hogy az eredeti elképzelések szerint állítólag a reneszánsz korban játszódott volna az Infinite, közben azonban megjelent az Assassin's Creed II, így inkább kukázták a korszakot. Szerintem jól tették, hogy végül a XX. század elejét választották.
Azta, nem is láttam sztem ezt a videot.
Tök érdekes látni, hogy akkor hogyan állt az egész. Kár, hogy végül ez a pálya nem került bele.
Meg amúgy az annyira nem régi, 15 perces gameplay részlet se pont így, ebben a formában került bele a véglegesbe.
Tök érdekes látni, hogy akkor hogyan állt az egész. Kár, hogy végül ez a pálya nem került bele.
Meg amúgy az annyira nem régi, 15 perces gameplay részlet se pont így, ebben a formában került bele a véglegesbe. Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Pontosabban valami ilyesmire gondoltam 3:15től. Meg eleve, hogy az egész játékot milyennek képzelték el az elején. Érdekes látni, így évekkel később, hogy akkor még mi, hogy nézett ki. Illetve emlékszem, volt még arról szó (nem tudom spoilernek számít-e, de azért annak írom), hogy SPOILER
S hasonlók. Nem csak ennél, jó pár játéknál szívesen megnézném a(z eredeti) design book-ot. Legalábbis én érdekesnek találnám.
Elizabeth ha képességét használja legyengül, és neked kell döntened, hogy kockáztatod-e az épségét vagy a nehezebb utat választod.
S hasonlók. Nem csak ennél, jó pár játéknál szívesen megnézném a(z eredeti) design book-ot. Legalábbis én érdekesnek találnám.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Petíció ide, rajongói fanyalgás oda, az Infinity Ward szép csendben még inkább a PvP felé terelte a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-jét
Legfrissebb fórumtémák
- 22:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1686]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 21:14
- Helyzetjelentés [157695]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
