Csak ha lenne egy társaság, akikkel állandóan tolnánk, akkor közösen vennénk pár játékot - fejenként 3-4 ezer nem is lenne sok egy játékért - s otthon is lehetne.
Mert bevallom, kissé kellemetlen volt 3-4 óra után, hogy ingyen vagyunk ott. Még akkor is, ha ez teljesen normális a boltosok szemében is, meg még jópáran is ezt tették. A régi berögződések, mert szerepjátékos klubokban (Cantina/Gólem) pl a fogyasztás kötelező (igaz, hogy ott van saját kavézó, de a lányeg ugyanaz)
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Társasjátékok
A gémklub rohadt jó hely. Egyrészt csomó olyan társas is kapható, ami Magyaro-n sehol máshol. Meg nekem az is tetszett, hogy visszavittünk egy társast, azért mert az egyik kártyalapot a német melós, aki összerakta a dobozt, szétvágott sniccerrel és szó nélkül cserélték, nem kezdtek el szarakodni, mint más boltokban, hogy biztos én vágtam szét. Meg amíg ott voltunk egy öreg fater vitt vissza egy sakkgépet, hogy szerinte túl buta, mert egy konkrét helyzetben nem azt lépte, amire az öreg gondolt. És őt se elzavarták, hanem az egyik eladó leült vele sakkozni, hogy meggyőzze, hogy az a lépés nem is olyan buta húzás.
A lejárogatással pedig az a fura, hogy szerintem pont olyanok járnak le, akiknek nincsenek társasozós barátaik. Nekem van egy virtuális ismerősöm, aki tökre irigykedik rám, hogy én folyton társasozom a barátaimmal, mert ő csak a gémklubban talál partnereket. Szóval ha vannak barátaid, akkor lehet velük bárhol, bármikor. Ha meg nincsenek, akkor irány a gémklub, ahol egy csomó hasonszőrű várja, hogy valaki játsszon vele.
Lentebb valahol írtam, hogy az USA-ban még nehezebb a helyzet, mert a társasozni szeretők többszáz km-re laknak egymástól, ezért ők csak a társasCon-okon tudnak találkozni és arra kivesznek szabit, meg órákat utaznak. Szóval, ha eltudsz jutni a Gémklubba, akkor te a szerencsésebbek közé tartozol.
Jó hely a gémklub.

Tegnap barátokkal elnéztünk a Gémklub társasjátékboltba s klubba.
Fura volt, hogy léteznek még helyek, ahol minden további nélkül leülhetsz s játszhatsz ellenszolgáltatás nélkül az 50-60 féle e célból felbontott játékkal.
Maga a bolt is lenyűgöző volt. Kb. 300-400 különböző társas, illetve azok kiegészítői pluszba. Igazi kánaán volt. Kár, hogy nincsenek ilyen barátaim - akikkel mentem, azok nem szeretik a nagyon bonyolult fajtákat, mint ezek a kártyás/szerepjátékos s egyben táblás játékok -, mert különben biztos hogy vennék nem egyet közösen velük.
Emellett persze kölcsönözni is lehet, vannak kifejezetten ezért kinyitott játékok is, s nem is vészes, egy hétre 1-1,5k.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 23:34
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1690]
- 22:26
- Szét*** az ideg [5582]
- 22:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8362]
- 21:56
- Helyzetjelentés [157705]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]