If I look back I am lost
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Leg,leg,leg - a 7. generáció legjobbjai.
olyan nincs, hogy offline egyjátékos mmo. nem a sandbox játékmenetre gondolsz?
Most, hogy az X1 és PS4 megjelenésével elérkeztünk a videojátékok 8. generációjához (vagyis a 7. végéhez, ami elvileg még támogatva lesz 5+ évig), kíváncsi lennék, hogy melyik játékot (sorozatot) tartjátok a 7. generáció (2005.11.22-től 2013.11.22-ig terjedő időszak) legjobbjának, legjobbjainak, akár ilyen, akár olyan szempont alapján.
Legtöbb helyen „Top5” listát olvastam, de mivel én nem igazán tudnék egy ilyet összeállítani, ettől eltekintek
Nekem 2 játék, pontosabban 2 széria volt igazán meghatározó. Az egyik az újféle, adrenalindús, pörgős, filmszerű játékmenetével és témájával fogott meg nagyon, a másik pedig a történetével (na jó, inkább az univerzumával) főhősével, karakterekkel elsősorban.
1. Call of Duty 4: Modern Warfare (vagyis a Modern Warfare széria)
Call of Duty stílus, modern fegyverekkel??? Az csak jó lehet! És jó is lett. Nekem külön tetszett (ami mára már kissé elavulttá és unalmassá vált) a szkriptvezérelt cselekmény, meg hogy a gép megmondta, mit, merre, hogyan. Voltak hibái, de azokat észre sem vettük a pörgős játékmenet miatt, egyszerűen sodródtunk az eseményekkel. 2009-ben jött a folytatás, ami csak fokozta az élményt, de azért na. Mégiscsak második rész volt. De mégis nagyon jó volt és élvezetes. A 2011-es záró epizód viszont már kissé erőltetettnek hatott, de mivel egy nagyszerű széria utolsó része, így az egész sorozat megérdemli tőlem ezt a jelképes címet.
2. Mass Effect széria
Ugyan első látásra beleszerettem a játékba, de mégis a feledés homályába tűnt, mikor még X360 exkluzív cím volt, majd mikor már gyenge volt a gépem hozzá. Aztán kipróbálás után jött a szerelem első látásra. Azt megjegyzem, nekem elsősorban a játékmenet a lényeg, de itt a történet és maga a teljes univerzum megismerése iránti vágy vitette velem végig kétszer is az első részt, majd a folytatásokban ehhez társult a játékmenet is. Akármennyire is gagyi volt a 3. rész vége, nekem még úgyis jó volt és nem az a 10 perces kis zárás fogja hazavágni azt a nem kevés órát, érzelmet, drámát, akciót, amit az egész trilógia nyújtott. Ezerrel várjuk a következő részt, ami tök mindegy mi lesz, nekem már a névvel eladták a játékot
Azért ez a két játék, mert az előbbi stílusán belül első volt majdnem minden szempontból (és nem változott az elmúlt 5-6 évben semmit) amit én nagyon szeretek, sok pályáját mai napig szívesen újrajátszom és ugyanolyan lelkesedéssel mint első alkalommal, másik pedig kiváltotta belőlem azt rajongást, hogy képes volt nem kevés munkával egy „kódexet” is összeállítani, valamennyi DLC-t beszerezni, többször végigjátszani, játék után is napokkal agyalni az eseményeken, többször megnézni adott jeleneteket.
Természetesen nem vagyok beszűkült látókörű fanboy, csupán a fenti két széria volt rám a leírtaknak megfelelő hatással. Ez pedig azt jelenti, hogy sok jó játék volt az elmúlt 8 évben, melyek közül talán az alábbi 5 volt igazán jó. Vagy nagyon jó. Vagy baszott jó. Vagy kibaszott élvezetes. Szóval az alábbi Top5 játék az, amiből igazán várom a folytatást, sok időt beleöltem vagy… Tudja a nyavalya, Top5 játék az elmúlt 8 évben, ami valaminél fogva nagyon bejött (csak a fentiek után). Kiválasztásuk az a végigtolt játékok listája alapján történt, amelyik címre azt mondtam, hogy „Wow, igen, emlékszem, marha jó volt!”.
1. Kingdoms of Amalur: the Reckoning – egy offline egyjátékos MMO, hatalmas területtel, rengeteg küldetéssel, párbeszédekkel, h&s játékmenettel. Egy 2. rész, vagy szellemi örökös igazán jöhetne.
2. Saints Row 3 – karaktergenerálás, poénok, akció, mellékküldetések, karakterek, a banda és műpénisz. Big like!
3. Sleeping Dogs – Jackie Chan/Jet Li in action. Jöhetne a folytatás, talán a Triad Wars jó kis folytatás lesz és pótolja azokat a hiányosságokat, amik…hiányoztak a játékból
4. Splinter Cell Blacklist – álmaim Splinter Cell játéka! Ennyi elég.
5. The Saboteur – jó dolog partizánkodni a németek által megszállt Franciaországban, feketén-fehéren, hangulattal teli sandbox játékmenettel? Az ám!

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 23:34
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1690]
- 22:26
- Szét*** az ideg [5582]
- 22:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8362]
- 21:56
- Helyzetjelentés [157705]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]