Dórának kiváló hangi adottságai vannak és nagyon profi. A BTW nagyon jól tud előadni és hatni a közönségre, noha egyénileg nem olyan képzettek szakmailag. Tündénél megvolt mindkét pozitívum, a remek hang és a jó előadói készség.
Ezért szerintem összességében (szakmailag) Tündénak kellett volna nyerni, de a közönség most másképp ítélt. Várható volt, hisz 2x már párbajozott és múlt héten is 3. helyen végzett. A megosztó személyiségeknek a döntőben tipikusan már nem osztanak lapot.
Dóra valóban kissé nehezen tud felszabadult lenni, de a dalválasztás nem igazán erőszak kérdése. Neki ezek a lassabb dalok állnak jól és ezeket szereti énekelni. Kapott néhányszor lendületesebb számokat is, de nem igazán működtek. Laza ezekben sem volt, ellenben hangilag sokkal bizonytalanabb volt és nem is állt jól neki.
Azt azért nem mondanám, hogy Nikolas leénekelte volna Tündét. Nyilván más karakterű hangok. A lányoknál elég egyenlőtlenek voltak a duettek, de ez van.
A BTW pedig nagyon is jól járt B(ozse)K Márkkal. Marketing szempontból nagyot ütött és megint komoly népszerűségi hullámot generált nekik.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 5. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
Legfrissebb fórumtémák
- 22:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1686]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 21:14
- Helyzetjelentés [157695]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
