Volt szerencsém a hétvégén az alfához, és ahhoz képest, hogy az MMO egy kicsit sem az én műfajom, egészen jól elvoltam vele, mondhatnám azt is, hogy nagyon tetszett. Ennek a legfőbb oka, hogy az eddigiek alapján jól játszható egyedül is, ahogyan arra a Bungie ígéretet is tett korábban. Kérdés, hogy hosszú távon is így lesz-e?
Ami a játék jelenlegi állapotát illeti, példaértékűnek is lehet nevezni, semmiféle komolyabb grafikai vagy programhibával nem találkoztam, már most is teljesen működőképesnek tűnik minden. Láttam már olyan kiadott játékokat, amelyek sokkal rosszabb állapotban voltak ennél.
Mivel valószínűleg lesz hozzáférésem a bétához is, így folytatom a próbálgatást, aztán még az is lehet, hogy szeptemberben ez lesz az első játékom a műfajból.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Petíció ide, rajongói fanyalgás oda, az Infinity Ward szép csendben még inkább a PvP felé terelte a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-jét
Legfrissebb fórumtémák
- 22:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1686]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 21:14
- Helyzetjelentés [157695]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
