28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

GRID Autosport [hozzászólások]



Írd ide hozzászólásod:

Sityi
Sityi [1641]
Ha jól számolom, a Logitech Driving Force Pro kormányom idén hat éves és sokszázezer kilométert raktam már bele - ez az első alkalom, hogy a fék ilyen hülyén működik. Azért gondolom, hogy a játék baja, mert egyrészt a Project Cars alatt tökéletesen működik (meg persze más autós játék alatt is, de ezzel ellenőriztem, hogy biztos nem nélam van-e a hiba); másrészt ahogy már említettem, az ismerősöm gamepaddel is ugyanerre panaszkodott, plusz a kollégámmal két X360 kontrollerrel próbáltuk a dolgot. Tehát igen, analóg bevitel esetén is olyan, mintha billentyűt nyomnék le, ezért is a felháborodás. Billentyűzettel kivételesen nem is próbáltam (pedig szoktam), de egyik játékvezérlőt sem érzem gagyi kategóriának, így ha ezekkel gond van (egyik ugyebár DirectInput, a másik XInput eszköz, így le van fedve mindkét lehetőség), akkor azt hiszem, joggal kritizálhatok.
A 2. rész a szűkebb lehetőségek ellenére valahogy személyesebbnek tűnt. Egy autóverseny egyjátékos módja ma már nem csak annyiból kéne, hogy álljon, hogy a gép szépen elénkpakolja a versenyszámokat egymás után - a Grid 2 itt tényleg pilótaként kezelt minket. Adott egy hangulatot - akárcsak anno a Dirt 2 (a 3 és a Showdown már annyira nem) vagy az ős TOCA 3. Plusz a maga enyhén szimezett árkád módján egész jól el lehetett vezetgetni. A multi viszont itt sokkal jobb, van értelme saját kocsikba ölni a pénzt - ott el lehetett lenni a kölcsönverdékkal is.
A Grid 1-et már elég régen próbáltam, de az első, ami beugrik róla az az, hogy az volt a legbarnább. A viccet félretéve, vezetési élményben szerintem akkoriban az testesítette meg az arany középutat szimulátor és árkád között - nem véletlenül volt olyan népszerű. Ha a Codies úgy döntene, hogy egy HD remake-et készít belőle és semmi máshoz nem nyúlna a grafikán kívül, szerintem ma is remekül megállná a helyét (bár személy szerint egy TOCA 3 HD-nek örülnék úgy istenigazából egy Colin McRae 2 HD mellett ).
HGabe
HGabe [5]
Szia(Sztok)

SityiSXT, asszem, félreértelmeztelek.
Analóg eszköznél is rögtön blokkol?
Aaazért kérdezem, mert nálam nem. Igaz, kicsit hülye a beállítás, de nálam kormány esetében a pedál normálisan reagál, attól függően, mennyire nyomom. Az a vicces, hogy ezzel szemben a gamepad-et képtelen vagyok belőni.
(Mindez azért fura, mert a kormány egy régi, relatíve olcsó izéke, a pad meg egy normális, X360-as.)

Ne érts félre, nem vitázni, vagy kötözködni akarok, de a NFS-del kapcsolatban... Hmmm...
Nekem elsőre az ugrott be, hogy a 2. rész halva született termék lett, így gyorsan javítani akarták a saját ballépésüket. ha nagyon pénzvadász módon gondolkodnak -mer' mér' ne?-, akkor ehhez az epizódhoz négyszer annyi DLC-t ejtenek el, mint az előzőhöz.

Viszont, engedj meg egy (2) kérdést: Csak úgy összegezve, mi az, amiben a 2. rész jobban tetszett? -és, az utóbbi 2 epizódhoz képest az 1. részről mi a véleményed?
(Nem szívatni akarlak, ezek ténylegesen felmerültek bennem.

Vissza

Fórumszabályzat