Total War: Attila pontszámok [hozzászólások]

Hát, ha kicsit filozofikusabban - ha úgy tetszik, cinikusabban - nézzük ugyanazt a tükröt, úgy elmondható, hogy a történelmet leginkább közhelyekkel írják. Akció és reakció, egyik dolog követte a másikat - az összes olyan közhely és frázis elsüthető, amivel az utókor magyarázza felmenői cselekedeteit.

Az elmúlt tíz év arról szólt, hogy 'én mindenkivel jó viszont szeretnék ápolni, s csak önvédelemből nyúlok fegyverhez'. És a vége mégis az a helyzet lett, mint amikor a mániákus őrült a bíróság előtt széttárt karokkal értetlenkedik, hogy ő csak önvédelemből irtotta ki a falu felét.

A család, nemzetség, törzs - és szövetségesek - védelme okán végül kifosztottam, majd felégettem Rómát, s nemzetek sorsát pecsételtem meg; jobb esetben boldog adófizetők, rossz esetben földönfutók, legrosszabb esetben azok sem. Racionalizálás és polkorretség nyelvén ez úgy hangzik, hogy "népek olvasztótégelye". Római és barbár törzsek tűntek el, váltak elfelejtett lábjegyzetté a - közhely - történelem viharában.

Nem a humanizmus dominál ebben a korban.

A Pireneusok két oldala megérdemel azért egy méltató szót. Szemérmes kifejezéssel élve ők az erkölcsi győztesek, mert vitéz ellenállást tanúsítottak, s a sikerrel megszállt népek behódolása is kicsit zötyögős arrafelé.

A kipusztított városok-civilizációk pótlása hatalmas feladat. Galliát még mindig nem tudtam újra benépesíteni, a világ összes pénze is kevés - különösen, ha az ember 3-4 néppel folyamatos háborút vív és a front épp azon a vidéken van.

Birodalmam ez után a rettegett tíz év után kiterjedt Skandináviától a Pireneusokig, az Orkney-szigetektől az Adriai-tenger csúcsáig, s a kelta végtelen zöldtől egész a Visztuláig.

A féltucatnyi "örökellenségből" már csak Makedónia jelent komolyabb tényezőt, meglátjuk, kibírják-e anélkül, hogy kihúznák a gyufát. Kétséges...




Hogy kicsit kilépjek a történetből - lassan ez a hadjárat a végéhez közeledik. Bár van még bőven mit kutatni, van mit bőven építeni, s mindig van valami teendő a belpolitikában, mégis elmondható, hogy lassan kezd rutinná válni a birodalom kormányzása. Olyan elsöprő fölényben vagyok a többi néphez képest, hogy kezd kicsit irracionálissá válni a helyzet, amikor ezek a mazsola népek úgy döntenek esetenként, hogy márpedig az én területemre jönnek fosztogatni, s megtámadnak engem. Annyira nagy a szakadék már köztem és a legtöbb nép között, hogy annak játékbeli kezelése már túlmutat a racionalitáson. Csak az a két nép van velem jóban, akivel már a kezdetektől együtt harcolok - a többiek szinte mind gyűlölnek, s csak egy hajszál választja el őket a háborútól. Néha némelyik átlépi a vonalat, s azt elpusztítom.
Ez a konok ellenségesség már életszerűtlen, még akkor is, ha birodalmam mérete és pogány mivolta nyilvánvalóan mély kulturális szakadékot jelent a meg nem szállt déli-afrikai területekkel szemben.

Hogy kicsit kézenfekvően érzékeltessem a helyzetet: Tegyük fel, hogy a hitleri Németország, vagy a Szovjetunió megszállja a világ gazdagabbik felét úgy, hogy nincs egységes és jelentős ellenpólus; s a maradékon sok-sok gyenge, egymással is marakodó piciny nép szoroskodik. S bár a nagyhatalom próbál mindegyikkel jóban lenni, kereskedni, megnemtámadási szerződést kötni, a kicsik ezt szinte egyöntetűen mereven elutasítják, s némelyik néha magányosan meg is támadja a nagy szörnyeteget. Annak ellenére, hogy e kereskedelem lehetne az a bevételi forrás, mely egyik-másik kis törzset felemeli. Ez vagy a fanatikusan idealista mártíromság, vagy egyszerűen csak irracionális viselkedés - s szerintem ez a fajta irracionalitás jelent meg a játékban mostanra.
Lehet mélyen tisztelni az elvhűséget, de szerintem államfők számára a pragmatikus hozzáállás gyümölcsözőbb.