A CRM-t is csak akkor láttam, mikor már Malachor Depths-ben voltam, akkor meg már mindegy volt.
A kettőt jobban szeretem, mint az első részt, pedig a sztorija sokkal erősebb az alapnak. De a fejlesztések - úgy mint az influence rendszer, és sok kényelmi meg szimplán hiányolt finkció hozzátesz az élményfaktorhoz.
NPC-k terén viszont vannak páran, akik tök feleslegesek a kettőben. Mig az elsőben mindenki belepasszolt, itt Bao-Dur és Mira/Hanharr és G0-T0 is kilógnak, már-már érdektelenek.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Star Wars: Knights of the Old Republic 2
Szintén úgy kb. másfél hónapja toltam ki nosztalgiázás gyanánt. Viszont én leszedtem hozzá a content restoration modot.
(Gyakorlatilag bármihez leszedhetet. Én a GoG-os verzióval toltam, de a régi időkből megvan itthon a dobozos verzió is. Azzal is ugyanúgy menne.)
A mod egyébként akkora csodát nem tett a játékkal, mint amit legmerészebb álmaimban vártam, azonban tény, hogy itt-ott szépen kifoldozta a hiányosságokat és kicsit érthetőbbé tett sok mindent. (Rohajdon meg egyébként a Lucasarts: ha adnak még kb. fél évet az Obsidiannak, hogy rendesen be tudjanak építeni minden elképzelést/történeti szálat, s ki tudják csiszolni szépen az egészet, akkor ez lehetett volna az "ultimate sw játék".)
Kreia pedig (a gondolatai, megjegyzései, személyisége révén) szvsz még mindig az egyik legjobb NPC, akit valaha számítógépre alkottak. (A történet néha kicsit le tud ülni, a játékmenet monotonná tud válni, de az NPC-k egytől-egyig nagyszerűek, és a párbeszédek többségében is ott a "mélység", a gondolatiság érzése.)

Endure. In enduring, grow strong.
fuuuuuck, egy hete toltam ki sokadszor 

Ten Years Later, Star Wars KOTOR II Gets An Official Update
Hah
Hah

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 19:45
- Helyzetjelentés [157710]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]