Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mad Max (2015)
Nem bírtam magammal, tegnap megvettem. 7490-es akciós árról leárazták 7090-re, nem lehetett otthagyni. 

Na, akkor 30 óra 9 perccel a hátam mögött egy kis helyzetjelentés. Továbbra is kikúrt jó, egy másodpercig nem unom. A térkép alsó fertálya kipucolva. Egy-két apróbb mellékküldetés van már csak ott hátra (plusz a kék pontosból is pár, ahogy látszik), de olyan 98%-os állapotban ki van pucolva az alsó rész.
Jelenleg épp egy főküldit csinálok, mivel eléggé elhanyagoltam ezt a részét, mivel ténylegesen is ki akarom az egész térképet pucolni, mielőtt kipörgetem a sztorit. Lehet így 60-70 óra lesz a vége, de nem izgat, ahogy mondtam, még mindig nem unom.
Viszont ezzel, hogy eddig 90%-ban csak térkép pucolást végeztem, jó pár fejlesztésem megvan már 100%-ban. Max barátunknak pl. minden harci képessége, páncélzata, fegyverhasználata, ruházata kimaxolva. A képességei is ezen a sorson, a Road Warrior Level 20-nál nincs nagyobb szint.
A verdán azért még bőven akad fejleszteni való, a V6-os motor kimaxolva, de a V8-as első szintjéhez asszem főklüldi kell, így lehet kicsit most ráfekszem arra a részére is.
Szóval én továbbra is bátorítok mindenkit, hogy vegye meg, mert bár a mellékkelfoglaltságok tényleg egysíkúak, de a hangulat és az atmoszféra kárpótol mindenért. Profin összerakott játék lett ez, nem vitás.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
Legfrissebb fórumtémák
- 19:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1679]
- 17:19
- Helyzetjelentés [157692]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 20:22
- Ki mivel játszik mostanában? [8360]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]