Valóban nem az, viszont arra pont jó, hogy a rajongókat kicsit ébren tartsa. Most sokan nagyon borúsan látják a játék jövőjét, holott szerintem közel nincs akkora baj, mint amekkorát sejtenek mögötte.
Most csak annyi történt, hogy nem jött be ez a rész és ahelyett, hogy még több erőforrást pazarolnának rá inkább átcsoportosítják azokat a másik két készülő címhez. Ha valóban tennének a franchise jövőjére, akkor már feltették volna a kezüket minden anyag vonatkozásában.
Ugyanakkor abban tényleg egyetértek én is: Képregényben és könyvben lezárni nem ugyanaz, főleg nem egy magyar játékosnak. No mindegy. Itt látszik egyébként, hogy mennyit számít az ki irányítja a fejlesztőket. A Hello Games egyszeri fejlesztőcsapat, már csak a hírnevük miatt sem tehetik meg, hogy feladják a "gyermeküket". Aztán ott a Bioware, akinek rálépett az EA a lábára és megmondta, hogy akkor most valami jövedelmezőbbre figyeljenek kicsit, amíg el nem ül a vihar a biliben.
Ezek után viszont iszonyatosan kíváncsi leszek, hogy mit hoznak ki az Anthem-ből. Az első videó alapján a világ elég érdekes, de azon kívül nem sok mindent mutat meg abból, hogy mit kapunk.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Mass Effect: Andromeda MEGATESZT [hozzászólások]
De hogy szarakodnak még a balfasz multival, az aztán kell. Képregény/könyv meg sehol nem ugyanaz, mint egy normális lezáró dlc, azt meg egy szóval nem mondták, hogy később akarnának játékot még Andromedában.
Még egy bocsánatkérés sem, vagy valami, csak ez a mártír stílusban írt szöveg, mintha ők lennének az áldozatok. Atya ég, de felhúzott egy pillanat alatt ez a bejegyzésük.
Még egy bocsánatkérés sem, vagy valami, csak ez a mártír stílusban írt szöveg, mintha ők lennének az áldozatok. Atya ég, de felhúzott egy pillanat alatt ez a bejegyzésük.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 19:45
- Helyzetjelentés [157710]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
