
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Oscar-díj
Hihetetlen jó volt, én is múlt héten néztem! Mondjuk nem követem már régóta az Oscar-t, nem is tudtam, hogy jelölve lett. Örültem ma reggel azért a sikerének. First Man-t imádtam, de szerintem jóval kevesebben vagyunk, akik ennyire a téma szerelmeseiként néztük meg és szerettük minden egyes pillanatát. Többségben vannak azok, akik meghallják miről szól és inkább "oké, akkor ezt hagyjuk is...." mozzanattal letudják. Számomra kincs az a film, ömlengtem is róla rendesen. 

Épp múlt héten néztem a meg Green Bookot, ami nagyon tetszett, az év egyik legjobb hangulatú filmje. Ám ez nem elég, ha azt veszem, hogy tavalyról ott a First Man, ami számomra az év filmje volt, megvalósításában és tartalmában is, akkor eleve csalódást keltő az egész. Nem sajnálom tőle, de a First Man -szerintem- többről szól, nem volt ilyen egyértelműen célirányos "összerakottsága", emberibb léptűnek tekintettem.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 23:34
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1690]
- 22:26
- Szét*** az ideg [5582]
- 22:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8362]
- 21:56
- Helyzetjelentés [157705]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
