Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Fórum » Beszélgetés a játékokról
XCOM: Enemy Unknown
Na, ezt kipróbálom majd ha hazaértem, THX a gyors tippet, írok majd, sikerült-e.
Vakon tipp hirtelen: Próbáld meg adminisztrátor módban indítani a játékot. Elmúlt egy-két évben a Steames játékoknak egyre inkább meggyűlik a baja ezzel a beállítással; vagy annak hiányával. Nem tudom, hogy mitől függően, mert egyik gépemen nincs gond, a másikon meg olykor van-volt. És mindkettőt én telepítettem, elvileg ugyanúgy.
Hátha tudtok segíteni srácok. Pénteken megvettem az Instantgamingen az XCOM: Enemy Unknown Complete Pack-ot potom 2.05 Euroért. Felraktam, megy is, imádom. Erre nem ment. Már gyanús volt az elején, hogy automatikus mentést kreál, de ha manuálisan akarok menteni, kiírja, hogy sikertelen. Nem foglalkoztam vele, mert automatikus mentés volt, mondtam magamnak, hogy jó lesz az. Erre a következő belépésnél láttam, hogy az automatikus mentés sincs meg. Cirka 2 órám ment a kukába, de ez lenne a legkisebb gondom. Utána olvastam neten, hogy akkor szokott ilyen hiba lenni, ha túl sok a mentett állás, és ilyenkor törölni kell pár korábbit. A probléma csak az, hogy nekem nincsenek korábbi mentéseim a játékhoz, így nem tudok mit törölni. Sőt. Még save game könyvtár sincs ugye. És ezzel kapcsolatban nem találtam hibajelentést és megoldást rá. Esetleg van valakinek ötlete, hogy ez mitől lehet? Steames a game, és korábban eredeti játéknál soha nem találkoztam olyannal, hogy a mentésnél kiírta volna, hogy sikertelen. Olyan ugye szokott lenni, hogy ki van szürkítve a mentés lehetőség, mert olyankor akarok menteni, amikor nem lehet (pl. átkötő videó), de ilyenbe még nem futottam bele korábban.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
Legfrissebb fórumtémák
- 11:28
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1676]
- 11:03
- Helyzetjelentés [157690]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 20:22
- Ki mivel játszik mostanában? [8360]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]
