Igazából csak egy dolgot akartam még ezzel kapcsolatosan. Volt ez a hír nemrég, hogy az USA megerősítette, nem oldja fel a beutazási tilalmat a tiltólistára tett országok állampolgáraival szemben. Így aztán többek között Iránból és Haitiből, azaz két részt vevő országból egyetlen szurkoló sem mehet majd a világbajnokságra. Már akkor ugye, ha ezek a csapatok olyan csoportba kerülnek, amelyben a meccseket az USA-ban rendezik. És akkor a felvetésem arra vonatkozna, miért nem gondolkoztak el a szervezők azon, hogy úgy irányítsák a sorsolást, hogy ez a két csapat olyan csoportba kerüljön, ahol a meccsek legalább egy részét Kanadában vagy Mexikóban rendezik? Az egyéb kontinentális megkötések meg a kiemelési rendszer kicsit bekavar, de azt azért viszonylag egyszerűen meg lehetne oldani, hogy a háromból két meccset az érintett csapatok az USA-n kívül játszanak.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
