Már hónapokkal ezelőtt elkezdődött a találgatás, és a stúdió ezer ponton leállíthatta volna ezt az egészet, ha nem titkolóznak, hanem egyenesen megmondják, hogy Page (aki amúgy is egy baromira sérülékeny, mentálisan nem kiegyensúlyozott, a saját könyve szerint is többszörösen molesztált volt gyerekszínész) most Elpenort, Akhilleuszt, Teiresziászt vagy Hermészt alakítja, de ezek szerint nekik meg nagyon jól jött, hogy az internet folyamatosan ezen pörgött, és több tucatnyi jobbos és balos grifter youtuber ugrott rá a témára.
Amúgy nagyon vártam ezt a filmet, de a trailerek engem sem győztek meg, maximális "meh" érzésem van.
Egy dolog keltette fel az érdeklődésem: Travis Scott miatt is sokan hörögnek, de én meg pont szeretném látni, hogy művészileg hogy oldják meg a zenét, miként próbálják a görög versmondás stílusát modernizálva implementálni a történetbe.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Christopher Nolan
Valami azt súgja, hogy ahogy Hann Endrétől sem kértek sokan elnézést, Elliot Page-től sem fognak a rengeteg meme miatt, amik, mint ma kiderült, tök fölöslegesen születtek.
Asszem valahol érteni vélem ezt a felháborodást, de inkább csak felfogom. Azért szépen kibuggyan a woke ürügyű kommentek tartaroszából a színtiszta rasszizmus és homofóbia, érdekes módon (legalábbis ahogy én látom) tök jót ment a trailer a múlt heti casting szivárgásig, azóta coming outolnak azok a hozzászólók, akik szerint amúgy ez az egész Odüsszeia gagyin néz ki.
Szívesen vitatkozom amúgy ezzel, ha más szerint is gáz van, de azért remélem, a nolanfansen kívül van még safe place a neten.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 20:38
- Helyzetjelentés [157703]
- 08:35
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1687]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]