CONTROL Resonant (PC):
Well done Remedy, this is peak game making!!! A 2019-es első rész már egyszer rendesen lerobbantotta a fejemet, a folytatás rátett pár lapáttal. Fogtak mindent, ami jó volt és felturbózták. Kaptunk egy nyílt világot és brutálisan pörgős közelharcot.
Főszerepbe Jesse öccse, Dylan kerül, aki pillanatok alatt a teljesen gallyra ment Manhattanben találja magát. A Hiss elszabadult, az evakuálás nem igazán jött össze, az FBC pedig szokás szerint szinte teljesen inkompetens a helyzet megoldását illetően. Így természetesen rajtunk a sor, hogy paranormális képességeinkkel halomra gyilkoljuk az eltorzult interdimenzionális lényeket és felgöngyölítsünk minden rejtélyt.
A játékmenet és az egész elborult mindfuck atmoszféra fergeteges! Imádtam a könnyedebb hangvételű eseményeket is, mint az elveszett macsek felkutatása vagy amikor karaokizással kellett megmentenem a bulizókat a biztos haláltól. Aztán a könnyeimet törölgettem, mikor végre elérünk a gyerekkori visszaemlékezésig. Úgyhogy igazi érzelmi hullámvasút az egész, telis-tele felvehető olvasnivalóval, amik szintén zseniálisan bővítik a lore-t.
Ami hasznos tippet tudok adni, hogy ne csak a választott fegyvereket fejlesszétek, hanem mindent is. Összeadódnak a passzív képességeik és kihatnak a támadásaitokra. Valamint minél előbb szerezzétek meg a reach és shift képességeket! Onnantól aztán majd elkezd forogni a világ, amikor egy gombnyomásra a fenn lesz a lenn vagy fordítva. Néhány alkalommal rendesen beszédültem, de elképesztő élmény a helyzetváltoztatás!
A játék elképesztően komolyan néz ki, tényleg szemetgyönyörködtető a tv-n! Igaz, kellett a 4*-es MFG, hogy meglegyen a 100+ FPS Ultra RT mellett, de hála az égnek nagyon jól kezelte. Pár címnél tud furcsaságokat okozni a MFG, itt elvétve volt csak valami minimális anomália.
Összességében hihetetlen nagy élmény volt az egész. A végső összecsapás után visszatérhetünk befejezni a félbemaradt feladatokat, de egyből indíthatunk new game+ végigjátszást is. Ha szeretted a Controlt, akkor én nagyon erősen ajánlom ezt is! Bízom benne, hogy nem utoljára láttam Jesset és Dylant!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 14:12
- Helyzetjelentés [157708]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:49
- Ki mivel játszik mostanában? [8363]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
