28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Helyzetjelentés Extra



Írd ide hozzászólásod:

Aryx
Aryx [4221]
6 éve e-mail címekre küldtem a jelentkezéseimet, és csak elvétve találkoztam ATS-sel, és azok sem a ma használt AI technológiával szűrtek. De amúgy épp most készülök 1-2 HR-esnél direkt üzenetben érdeklődni a kiválasztási folyamatról, hátha.

Az említett 3 interjúból az első amúgy pont egy váratlan megkeresés volt nyár elején LinkedInen, egy elég jó nevű vagyonkezelő cég recruiterjétől. Mondjuk azt az interjút szépen el is basztam, ahogy azt illik, de adott egy pozitív kezdőlöketet, hogy egyáltalán érdeklődtek irántam. Az elmúlt x évre visszatekintve, amit ma másképp csinálnék, az az, hogy pont ezeket a LinkedInes megkereséseket nem kezelném félvállról. Nekem is stabil nyugdíjas állásom volt, legalábbis azt hittem, hogy az, ezért az ilyen megkereséseket rendre udvariasan megköszöntem. Ma már minimum egy interjúba belemennék a legstabilabb munka mellett is, mert sosem lehet tudni. Szóval van pozitív oldala is a LinkedInnek, de nem kis szerepe volt abban, hogy a HR-esek túlszigorítsák az ATS-eket a tömérdek fals jelentkezés miatt. És akkor próbáld úgy optimalizálni a jelentkezésedet, hogy az ne a kukában landoljon olvasatlanul...

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Dark Archon
Dark Archon [11966]
6 éve fél évig kerestem állást, mire találtam. Egyébként teljesen véletlenül, esélytelenek nyugalmával jelentkeztem. A fél év alatt talán 3 interjúm volt azzal együtt, ahova felvettek, szóval felesleges következtetéseket levonni, kb. ezer oka lehet az aránynak.

Az is naív gondolat, hogy minden CV-t emberek olvastak 6 éve. Hát, a nagy lóf*szt, csak akkor még nem AI-nak hívták az ilyen programokat.

LinkedIn-en amúgy egész jó állásokkal találnak meg időről-időre, csak hát ahhoz tényleg minden csillagnak úgy kell állnia, hogy én elmenjek a jelenlegi, amúgy nyugger állásomból.

Dark Archon

Aryx
Aryx [4221]
Ventillálás következik. Azóta is, immáron lassan 4 hónapja keresek állást, eredménytelenül. 2 online és egy telefonos interjú volt eddig, mindegyik az első körnél megállt. Az egyik interjúnál közölték, hogy 2 héten belül adnak visszajelzést. 3 hét után rájuk írtam, hogy mi újság, újabb 2-3 hét után kaptam választ, hogy még tart a kiválasztási folyamat, rá újabb 1 hónapra végül megírták, hogy nem rám esett a választás. Nehéz szülés volt, de megérte.

Múltkor voltam állásbörzén, de én ekkora hülyeséget régen láttam. A standok szépek voltak, de kb. ennyi, egy csarnokba gyűlt össze a világ összes embere, elférni sem lehetett. Mindenhova be kellett állni a sorba, majd fél óra után, ha sorra kerültél, volt egy perced, hogy valami menő elevator pitch-et előadj arról, ki vagy, milyen pozícióra és miért téged válasszanak. Közben Karcsi a jobb válladon, Béla a bal válladon lihegett a nyakadba, miközben te a sokszor fogalmatlan HR-essel beszéltél (mármint túlkiabáltad a tömeget). Ahol lett volna számomra relevánsnak gondolt állás, oda nem volt meg a kellő tapasztalatom. A kb. 4. pultnál meg közölték, hogy túlképzett vagyok (ilyet se mondtak még, achievement unlocked), és a srácot idézve, szerinte nem lennék elégedett a junior bérezéssel (oké, tényleg nem, de hadd döntsem már el én ). És az a sok szemét, céglogós repiajándék, te jó ég... Idézem, "ez egy névjegykártya-tartó, ami svájcibicska is egyben" és "nem tudom, mi ez, de szerintem ez egy kulacs... tessék, odaadom!" A felükről azt sem tudtam, micsoda, de mentek is a kukába a többi kidobott repiajándék közé.

A LinkedIn változatlanul mindennek a legalja. Az Easy Apply feature-rel ellátott hirdetésekre gondolkodás nélkül kattintanak emberek százai anélkül, hogy elolvasnák a követelményeket, ezzel gyakorlatilag az én jelentkezésem is elvész a zajban. Amúgy nagyon jópofa hirdetések vannak. Csak azt nem értem, miért panaszkodnak a HR-esek az AI slop CV-kre, ha a hirdetésekben is ugyanazok az AI-szófordulatok bukkannak fel újra meg újra. De a LinkedIn az jó, ott mindenki szakember, mindenki építi az én-márkáját, ha kell, ha nem. Sok helyen már amúgy maguk a cégek jutalmazzák, ha az ő nevükben építed a saját én-márkádat. Nézzétek Lászlót, milyen boldog a Coca-Colánál, hogy 3 x 12 órás műszakban lehet rabszolga valahol a világ faszában, miközben szegénynek még a munkaasztala is okádékul néz ki a 2000-es évek elejét idéző elektronikával. Szinte idehallom László könyörgését esténként, valami olyasmit mond, hogy "kill me". És bazdmeg ilyen sikersztorik jönnek velem szembe. Hányok az egésztől már bazdmeg.

6 éve ez az egész álláskeresősdi teljesen más világ volt, 3 hónap után már 15 interjún túl voltam. Volt, hogy két, egymást követő napra oszlott el 3 interjú, és volt olyan is, hogy pár órával a jelentkezésem után csörgött a telefonom. Tudniillik, ekkoriban még e-mailben zajlott a jelentkezés, és emberek olvasták el a CV-ket. Szerencsére sokat fejlődött azóta a világ, és már egyre kevésbé kell izgulnom a soron következő interjú miatt. Vicc az egész. Hüledeztem múltkor a statisztikán, miszerint ma 13 hónapig tart átlag az álláskeresés, de már egyre kevésbé lepődök meg ezen. Na megyek vissza dinamikusan fejlődni, meg upskillelni magam, tiszta overkill leszek itt már lassan baszki.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Vissza

Fórumszabályzat