i tell it like it is, cause im a bold figure
Fórum » Beszélgetés a játékokról
A JÁTÉKIPAR FELSZÍN ALATTI HANYATLÁSA ÉS PÉNZÜGYI VIRÁGZÁSA - AVAGY RÉGI JÁTÉKOK VS. ÚJ JÁTÉKOK !!!
Hát igen. Inkább lövöm a fritzeket, mint pl. a jenkiket vagy az angolokat, akiket lehet szeretni-nemszeretni, de nélkülük egész Európa a náci birodalom része lenne.
Semmiképpen nem szeretnék politikai vitába keveredni,nincs agyam most ilyesmihez,de azok közé a csendes többség közé tartozom akik nem törik le a vörös csillagot a szovjet kiskatonák sírjáról,és nem követelik az emlékeik eltüntetését bedózerolását sem.
Ugyanolyan didergő éhező sárban fetrengő lelkileg megtört korán megöregedett fiatalok voltak akik a hazájukra támadó nácikat űzték végig Európán,közben felszabadítottak minket is.Igen "felszabadítottak",addig a pillanatig amíg innen elzavarták az utolsó "Hitler eszméit szolgáló katonát" szóval addig a pillanatig ez "felszabadítás" volt,arról nem tehetnek hogy a nagyfejesek később hogy döntöttek a fejük felett,ők ezt nem tudták,
jöttek,szenvedtek meghaltak győztek részben miértünk is.
Nekik köszönhetjük hogy megszülettünk,és nem vált a "Magyar" füstté vmelyik konc.táborban,vagy alsórendű szolganéppé.
Csak annyit akartam ezzel hogy én büszkén viseltem a CoD ban
a Ruszki sisakot

"A könnyebbik út mindíg el van aknásítva"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 12:40
- Helyzetjelentés [157707]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:49
- Ki mivel játszik mostanában? [8363]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]