Független Csecsenföld soha nem létezett. Igaz ugyan, hogy Szásáék usque 150 éve bekebelezték a területet, azonban az előtte az Oszmán Birodalom részét képezte, annak előtte meg nem voltak ottan ilyenfajta népek, mint "csecsen".
Voltaképpen részben innen is ered a probléma, mert az itt lakók egy hányada felvette az iszlám szunníta ágát-és most csak úgy mellékesen ezek a férgek afféle iráni típusú iszlám köztársaságot akarnak. (Ha ez netán valamikor megvalósulna, úgy elsőként pontosan a csecsenek sírnák vissza az Orosz Föderációhoz való tartozás napjait.)
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Túszdráma egy észak-oszétiai iskolában Oroszországban
Kicsit elrugaszkodtatok a 1 szám 1 személyes FPS perspektívától,"államok népek bűne" szintre,és azzal akarjátok
megindokolni 100-ak,ezrek halálát,pedig a bűn és a bűnhődés is egyszemélyes játszma és az is marad mindenkinél.
A lehető legnagyobb bűnt követik el az Isten nevében a terrorok.
Hiteltelenné is válnak elég rendesen.
Ha volt valaha független Csecsen ország(?) akkor Putyin kivonulhatott volna,hameg nem akkor gondolkozhat más megoldáson.
Iszonyatos felelősség van azon a faszin,látszik is a fején.Nem lepődnék meg ha nem bírná tovább a terhelést.Ez már nem az első
eset amiben lehetett volna máshogy dönteni.(Kurszk,Színház,kórház)
Semmi pénzért nem lennék a helyében.
Olvastam még régebben egy tényfeltáró írást a szélsőséges iszlám tanítások ,csoportosulások terjedéséről,a módszereikről,meg hogy az Iszlám az egyetlen vallás ami még most is "agresszívan" terjeszkedik.Sorban épülnek a mecsetek Európában ,kétes pénzekből,a fanatikusok segélyszervezetek mögé bújva terjesztik a beteges hitüket és intézik pénzügyeiket tartanak fent számlákat stb stb..
Elég érdekes írás volt.
Nem vagyok iszlámellenes ne tessék kendek félreérteni,semmi bajom velük,a BinLádenfélékkel leszámolnék,ők a beteges korán értelmezésük szerint a nyugati kultúrára,lényegében a kereszténységre támadnak,válogatás nélkül.Nem csak Izrael-re vagy az USA-ra,most éppen talán rájuk de ha már nem lenne kire,akkor jönne Európa és a nyugati ember világszemlélete.
Ilyen szélsőségesek állandóan lesznek,ez a világ szinte kiérleli őket,és a civil informatika a kontrolálhatatlan Internet adta tiudás a legutolsó porfészekbe is eljut,a felhalmozódott "el nem sütött" haditechnika felhalmozódásával,a bűnözés és a feketekereskedelem terjedésével,helyi háborúkkal,egyre veszélyesebbek lesznek,kerül még atom is a kezükbe,ne legyenek illúzióink.
Lehet hogy 10-20 év múlva fel sem tűnik majd egy olyan hír a TV-ben hogy terroristák atomot robbantottak X városban

"A könnyebbik út mindíg el van aknásítva"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 13:22
- Helyzetjelentés [157699]
- 08:35
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1687]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]