Fórum » Nem számítástechnikai témák
SRÁCOK AZ ÉLETEM MÚLIK EZEN
A 3330-asnál azt mondták, hogy az a különbség a 3310-hez képest, hogy jobb a soft. És tény, hogy eddig nekem semmi gondom nem volt vele.
Igazából én is Nokiát használok(6210).
Csakhogy ez is már a második, az első elszállt. Szoftverprobléma volt vele. A mostani úgynéz ki, hogy működik, de ez is idegesítően lassú. Szerintem én is csak megszokásból használok Nokiát. Rengeteg gond van mostanában a Nokiákkal:
-A 7110-est már nem is gyártják, mert nem jött be, meg sok gyári hibás volt.
-A 6210-es első (jó nagy) szériája szoftverhibás volt, kb. minden 5. szar volt.
-A 3310-es szintén szoftverhibákkal küzdött az elején, hónapokig gagyik jöttek ki.
Amik most szerintem nagyon jók, azok a Siemensek, a 35-ös széria és persze az SL45.
Akárki akármit mond, az Alcatelek is jók.
A Westelnél annyi Alcatel fogy, mint Nokia, és az Ericsson összesen. Ekkora számból, persze, hogy a hibás is több, te arányaiban sokkal jobb az eredmény mint a másik kettő típusnál.
A 701-es nem valami eltalált széria volt(nem is gyártják már), de az 501-es tök jó. Nem véletlenül ezt és nem a 300-ast v. a 701-est ajánlottam.
Egyébként a tudása magáért beszél, az árához képest meg pláne:
-Li-Polymer akku
-hangtárcsázás
-diktafon (60mp)
-kihangosítható
-számológép
-óra
-wap
-SIM toolkit
-Vibra
-Határidőnapló(1200 bejegyzés)
-telefonkönyv 500 férőhellyel
-pénznem váltó
A súlya 88g.
Szerintem még nem is soroltam fel mindent.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 14:12
- Helyzetjelentés [157708]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:49
- Ki mivel játszik mostanában? [8363]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]