Amúgy akart beszélni csomó emberrel, de csak Etuskára emléxem. Hát akkor szép lassan kiderült, hogy ő valami 4.emeletet keres, ami nem én vagyok. A többit nem igen hallottam, de egy 25-ös ajtó is rémlik Na, akkor felvilágosítottam, hogy ez nem az. Szépen mondtam hogy viszonthallásra. Amint letettem a kagylót, eszembe ötlött mekkora faszságot mondtam: viszonthallásra, egyy téves hívónak. Na mondom mind1, de ez télleg visszahívott. Már szidtam magam hogy mér kellett ilyen baromságot mondani. Akkor megin megállapítottuk, hogy mellétárcsázott. Mondta, hogy na, akkor újrapróbálja, elnézést. Mondtam hogy jó, max még elbeszélgetünk párszor. Ennek fényében búcsúztunk, de most nem mondtam a viszonthallásrát. Ez nem segített, megin hívott. Na most jött az, hogy telefonszámcsere. Csak az volt a gond, hogy hadartunk, recsegett a telcsi, és másképp tagoltuk a számot. Már harmadszor kezdtük mondani a számot, amikor anyám elszedte a telefont (időközben megjött). Még mondtam annyit, hogy anyám átveszi őt. Na, szegény csávó ennek nagyon megörülhetett, és szemében nyilván megcsillant a remény sugara, mer anyámtól egyből azt kérdezte, hogy "Etus, te vagy az?". Anyám felvilágosította, hogy nem. És akkor meglett beszélve, hogy ő valami Pannon utcai Etust keres, és hogy az nem itt van. És a tel.szám viszont a mienk volt, amit megadtak szegénykémnek. Elég érdekes volt.*It's good that no hell-spawn could have come through that door with you...*
