,,Happiness is only real when shared."
Fórum » Számítástechnikai magazinok
GameCNN
szerintem nagyobb sikerrel járnátok ha másik fórumokon is osztanátok ezeket a tagokat keresünk felhívásokat, mert szerintem itt már aki akart úgy is jelentkezett.
Aminek kezdete van, az véget is ér egyszer ha csak időlegesen, de sajnos rövid regnálása után a GameCNN-t is elérte a Sors balkeze, így kénytelenek vagyunk egy igen szomorú hírrel szolgálni: Oldalunk ideiglenesen nem fog új hírekkel, ismertetőkkel, értékelésekkel, infókkal frissülni.
Az ok rendkívül egyszerű: Taglétszámunk jelen pillanatban a triumvirátus fogalmát meríti ki, és egy rövid online értekezlet során be kellett lássuk, hogy ennyi embernek egy ennyire sok mindenről szóló oldal frissen tartása több mint megterhelő: Szinte lehetetlen. Így meghoztuk a számunkra mindenképpen meglehetősen kellemetlen, és szomorú döntést.
Azonban nem adjuk fel ilyen könnyen. Magát az oldalt a jövőben bízva nem szüntetjük meg, csupán parkolópályára állunk, hogy a megfelelő időben teljes lóerő készletünket bedobva faroljunk ki ismét az Virtuális Világegyetembe.
E pillanat eljöveteléhez azonban bizonyos feltételekhez lesz szükség.
Először is feltétlenül kell bővítenünk szerény taglétszámunkat. Elképzeléseink szerint hírezéshez plusz kettő, játék ismertetők és előzetesek írásához szintén két ember, film kritikák, illetve előzetesek fabrikálásához, pedig legalább még egy tagra lenne igen nagy szükségünk. Zene rovatunkhoz is keresünk vállalkozókat. Számítógépes játék részlegünk konzol fronton is hódítana, így olyanok jelentkezését is várjuk, akik otthon vannak ebben a témában.
A másik, ami miatt ideiglenes off-ra kényszerülünk, az a desing, illetve a rovatrendszer maga, amelyet szaktudás hijján mi magunk nem tudunk az elképzeléseinknek megfelelően megreformálni, pedig erre is nagy szükség lenne. A mostani desing és az ehhez kapcsolódó rovatrendszer statikus, így nem lehet oly mértékben változtatni rajta, ahogyan azt szeretnénk, és ahogyan a két hónapos működés alatti tapasztalataink szerint kialakított elképzeléseink megkövetelnék.
Ebből értelemszerűen következik, hogy igen nagy szükségünk lenne olyan szakemberre, vagy hozzáértőre, aki otthon van a webdesing világában, és képes lenne arra, hogy esetleg szerény javadalmaztatás ellenében megfelelő külsővel látná el az oldalt.
Ugyanez vonatkozik a fórumra is.
Tehát, ha minden készen áll, reloaded!
Addig is elérhetőségeink, ha bármely okból fel szeretnéd venni velünk a kapcsolatot:
A fórum - ez zavartalanul üzemel tovább

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Petíció ide, rajongói fanyalgás oda, az Infinity Ward szép csendben még inkább a PvP felé terelte a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-jét
Legfrissebb fórumtémák
- 22:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1686]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 21:14
- Helyzetjelentés [157695]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]