6.5 MILLIÁRD

"Tegnap már említettem, hogy nem felfogni kell, mert az lehetetlen. Elfogadni kell, hogy ez logikusan így van, így lehet."
"A logika pedig nem emberfüggő dolog"

A logika igenis emberfüggő dolog. A gondolkodásmódunkra, jelenlegi ismereteinkre támaszkodik, azzal magyaráz, azokból következtet.
Ami logikus, az emberi ésszel felfogható, magyarázható. Ha nem az, akkor arra nem a logikus a megfelelő szó.

A mindenben való kétkedés alapvetően nem vezet sehova mindaddig, amíg a kétkedést nem követi, valamiféle - a kétkedés tárgyára vonatkozó - alternatíva felállítása.
Csak úgy kétkedni "bele a nagyvilágba" szerintem nem vezet sehova.

"A természet teremtett minket, és nem fordítva. É kozmikus léptékben soha nem győzhetünk felette."
Nem hiszem, hogy ez lenne a cél...

"Kissé érdekes dolog az, hogy azt mondod, a világegyetem végtelenségének elmélete azért nem logikus, mert nem tudjuk megfelelően értelmezni. Nos, ebben az esetben talán nem a világegyetemmel van a baj, hanem az emberi logikával, nem? "

Itt a logika fogalmával van probléma.
Nem a mellett foglalok állást, hogy végtelen, vagy sem a világegyetem, hanem egyszerűen egy nem felfogott, nem megértett, nem bizonyított dolgot balgaságnak tartok logikusnak nevezni.
Még akkor is, ha "kis porszem semmit mondó emberként" ez a végtelen dolog már-már "logikusnak" tűnhet. De lehet, hogy ez is csak - ahogy te is utaltál rá - a beszűkült tudatunk gondolkodásának köszönhetően van így. A teret és időt lehet, hogy alapvetően hibásan fogjuk fel és csak a mi béka perspektívánkból olyan amilyen és csak így szemlélve tűnek logikusnak egy, a világmindenség végtelenségére vonatkozó megállapítás. Mert hogyan végtelen a világegyetem? Megyünk-megyünk és sosincs vége? Vagy ezt a végtelent máshogy is lehet értelmezni? Időben nincs vége? Vagy van egy más vetülete is az értelmezésnek?

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Na, látod, ezuttal nincs sok kivetnivalóm a véleményeddel kapcsolatban.

DE:

Nem exakt, hanem egzakt.

Nem hiszem, hogy elítélendő lenne az alapvetően mindenben való kétkedés, vagyis az én nézőpontom. Lehet, hogy egyeseket zavar ez a fajta látásmód, de semmivel nem károsabb, mint az általad leírt önhittség, vagy a begyöpösödés, vagy akár a "bizonyító erejű tények"-re való támaszkodás. Egyébként ebből igen kevés van - semmi - a világegyetem valósi természetét és eredetét illetően. Ugye a Nagy Bumm elmélet sincs kellőképpen bizonyítva, Germinator mindentudó kollegánk ismerte el, hogy semmit nem tudunk kitalálni a világegyetem születése elötti és a születési másodpercének pillanatáról, nemhogy még ezeket bizonyítsuk is.

A "végtelen" fogalmát éppen te helyezed valamiféle misztikus közegbe, lagalábbis az általad leírtak szerint. Tegnap már említettem, hogy nem felfogni kell, mert az lehetetlen. Elfogadni kell, hogy ez logikusan így van, így lehet. A logika pedig nem emberfüggő dolog, csupán ember által felhasznált valamiféle rendszer, már amennyit sikerül ebből felfogni. Olyan ez, mint a "véletlen". Nincsennek véletlenek, körülmények vannak, amelyek bizonyos számítási kapacítás segítségével kiszámíthatóak lehetnének - bár nem kétlem, hogy a véletlent nagyon sok időbe tellne megszelidítenünk. Mindegy. A természet tőlünk, apró kis semmi lényektől teljesen független dolog a maga kozmikus nagyságában. Nem mi határozunk meg természeti törvényszerűségeket, csupán felismerjük - vagy felismerni véljük - azokat. Csupán userek vagyunk, nem építők. A természet teremtett minket, és nem fordítva. É kozmikus léptékben soha nem győzhetünk felette.

Ennyit az emberi egóról akkor.

Szóval a "misztikus" végtelen. Nme misztikus, ez egy nagyon is létező dolog, amelyet nem áll módunkban a maga teljességében megtapasztalni, így megérteni sem - ez zavarja az apró kis, nagy egóval rendelkező semmitmondó lényeket, az embereket. Ám ez nem nyom a latba, a világegyetem ettől még háborítatlanul létezik, és nem vagyunk hatással rá semmilyen mértékben.

Kissé érdekes dolog az, hogy azt mondod, a világegyetem végtelenségének elmélete azért nem logikus, mert nem tudjuk megfelelően értelmezni. Nos, ebben az esetben talán nem a világegyetemmel van a baj, hanem az emberi logikával, nem?

És sokak számára pont a végtelen kifejezés teljes értelmezése jelent problémát, és tartja ezt nyugtalanítónak, mivel ebben az esetben szó szerint elveszhet ebben az írdatlanul, mérhetetlenül nagy térben. Egyszeriben minden értelmetlenné válhat, minden értéktelen lehet, semmi nem számít, nem lehet igazán fontos, csupán az ember nyomorék kis szubkörnyezetében, amely ugye a végtelen szempontjából ad absurdum nem is létezik.

A világegyetem működésének a megértését pedig soha nem fogjuk tudni a maga teljességében megérteni, mivel a végtelen nem lehet meghódítani, teljességgel kiismerni, feltérképezni.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

"Az ember „tudása” állandó változásban van, nincsenek benne standard pontok, ám ebből sem képes tanulni."

Szerintem meg pont az a dolgok lényege, hogy ebből tanul az emberiség.
Nyilván vannak begyöpösödöttek, akik két kézzel kapaszkodnak a megszokott dolgokba. Vannak olyanok is, akik feltétel nélkül hisznek bizonyos új dolgokban, még ha azok léte csak nagyon áttételesen és sok kérdőjellel egyetemben "bizonyítható". És vannak, akiknek szükségük van a bizonyító erejű tényekre, hogy elfogadjanak újdonságokat. Szerintem ez utóbbi a leginkább helyes a három közül.
Ahhoz, hogy az emberiség és a tudománya fejlődjön szüksége van arra, hogy valamilyen szilárd alapról induljon ki. Én még laikusan sem igazán tartom elképzelhetőnek, hogy egy amolyan "semmit sem tudunk, semmi sem biztos, hülyék vagyunk" elven alapuljon bármiféle exakt vagy kevésbé exakt tudomány.
Persze emberek vagyunk, mindig is voltak a változásoknak kerékkötői. Annál szebb dolog, ha még az ilyen kerékkötőkön is képes átverekedni magát az ember.
Igen az ember. Sokszor önhittek vagyunk, pusztítjuk magunkat és a környezetünket(az is lehet, hogy egyszer végleg). De hát ilyenek vagyunk, ilyennek születtünk.
Az sem biztos, hogy a "tökéletesedéshez" vezető útnak nem-e ezek a kövei.
Meg kell járnunk a legmocskosabb bugyrokat egy job -szebb-méltóbb emberiséghez. Aztán vagy elbukunk vagy megmaradunk.

"Vagy csupán arról van szó, hogy az ilyen léptékű dolgok megértéséhez nem vagyunk többek, mint morzsafaló csótányok? Mindegy, a viláegyetemnek végtelennek kell lennie, ez a logikus. Egy teret el lehet határolni a tér többi részétől. Építek egy házat – a házamnak lesz egy jól behatárolható kiterjedése, tehát a házam véges jellemzőkkel bír. A falakon túl azonban ott van a tér további része. Nincs olyan, hogy nincs tér, mert akkor vajon mi más van ott helyette? És ami felcseréli a tér-időt, az hogyan és miben foglal helyet? Az abszolút semmi is helyet foglal, hiszen folytatja a tér kiterjedését, igaz?"

Alapvetően logikus ez a fajta gondolkodás. Mindenen túl van valami. Ha valaminek vége van azon túl mi van?
De csak a mai ismereteink szerint és az ember mai gondolkodásmódja szerint logikus.
Ez a gondolkodás a jelen tér-idő felfogásának a felfoghatatlan végkövetkeztetése. Végtelen...
Bármennyire erőlködünk ezzel a végtelen varázsszóval, nem tudjuk emberi aggyal felefogni a végtelen jelentését, mivel mindig is korlátok, falak és határok közt éltünk. És ennek okán logikusnak sem igazán mondhatunk valamit, amit nem tudunk felfogni.
Szerintem az igazság valahol arrafelé keresendő, hogy a jelen kis univerzumunkban a jelenlegi agyi teljesítőképességünkel, a jelenlegi felfogásunkkal ez a "végtelen" dolog egyfajta megnyugtatónak tűnő megállapítás a nem ismertre, a nem felfoghatóra.

Szerintem a világegyetem működésének megértéséhez vagy legalább is a jelenleginél átfogobb megértéséhez még nagyon sokat kell tanulnunk.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Azért nem tudom annyiban hagyni a tegnapi vita lényegesebb pontjait, mivel úgy érzem, hogy minden ésszerűségnek ellentmond az, hogy egyesek mi mindent hisznek – tudni vélnek… - bizonyos dolgokról. Leszögezem, hogy én magam azt vallom, hogy nem tudok semmiről semmit, főképpen akadémikus bölcsességgel telve.
Szóval itt ez a fránya világegyetem. Próbáljuk meg összefoglalni egyesek nagy elánnal képviselt álláspontját e témában.
„A világegyetem nem végtelen, a tér és az idő véges. Valamikor volt kezdete és vége is.”
Azért ez nem semmi kijelentés ahhoz képest, hogy az emberiség jobbára ki sem mozdult a helyéről, a bolygójáról, amelyen világra vakarózott, és a maximum a megfigyeléseit illetően néhány fejlettnek gondolt teleszkóp. Lefényképezzük a környező űrt x milliárd fényévnyi körben, aztán néhány év múlva hatalmas bizonyossággal élve jelentünk ki dolgokat olyan térségekkel kapcsolatban, amelyek elképzelhetetlen távolságban vannak. Oké, vannak színkép tartományok, amelyek segítségével talán levonhatunk bizonyos fajta következtetéseket, de csupán néhány olyan állandó jellemző univerzális alkalmazásával enyhén szólva is botor dolog akár az általatok képviselt „véges” világegyetem minden tulajdonságára azt mondani, hogy megalapozottak az ezekkel kapcsolatos ismereteink, feltevéseink.
Minden korszakban el volt szédülve magától az ember. Régen tudományos alapelv volt, hogy a Föld korong alakú. Aztán tökéletes meggyőződéssel állítottuk, hogy a Föld a világegyetem központja, majd a Nap került erre a helyre. Akadémikus tudós emberek, az általatok olyannyira becsült és tisztelt tudós koponyák tartották lehetetlen fantazmagóriának a repülést, sőt, kinevették a gőzhajók kontinentális alkalmazásának lehetőségét is, mivel úgy gondolták, hogy az óceánok átszeléséhez oly irdatlan mennyiségű tüzelőanyagra lenne szükség, amelyet egyetlen hajó sem lenne képes magával vinni. Az 1950-es évek elején fizikusok egy emberként röhögtek a rakétatechnikával végrehajtott űrutazás tervén.
Hogy mi mindennek a lényegi mondanivalója?
Az ember „tudása” állandó változásban van, nincsenek benne standard pontok, ám ebből sem képes tanulni. Pillanatnyi ismeretanyagától elszédülve vallja azt, hogy jelen ismeretei a világ dolgait illetően fantasztikusak, biztosak, megdönthetetlenek, és kvázi szakrálisan érinthetetlenek. Aztán jön valami vagy valaki, aki halomba dönti a dolgokat. A tudós társadalom soha nem szerette az alternatívan gondolkodókat. Az ilyem emberek osztályrésze általában a kirekesztés, kiközösítés volt, aki nem haladt a mainstream dögunalmas, bigott, korlátolt áramában, azt azonnal megbélyegezték és kinevették az elképzeléseit. Csakhogy mindig a másként gondolkodó, úgynevezett outsider elmék hozták meg az újabb tudományos forradalmakat, ők alkottak meg olyan paradigmákat, amelyek lerombolták a dogmákat, és újakat hoztak helyettük. A akadémiai tudósvilág egy lomha mamut, amely nem lát tovább az ormányánál. Ráadásul beképzelt egy állat, mivel minden korszakban fensőbbséges magabiztossággal határozta meg a minket körülvevő világegyetem alapvető ismérveit, és ugyanezzel a idióta bizonyossággal terjesztette el emészthetőbb formában tanait a plebs között. Aztán felbukkant egy outsider, aki időszakosan fenekestül felforgatott mindent, ennek köszönhetően néhány évtizedik csak kiröhögték az elképzeléseit, majd szép lassan – akár egy szentté avatási ceremónia – a lázadó eszméket beolvasztották a közben óvatosan – és időszakosan – plasztikussá tett világkép rendszereikbe. A tudományos világ nem rendelkezik standard, mindenestül felderített, és tökéletesen kiismert természeti alapvetésekkel. Ez nem is áll módjában, talán közvetlen környezetünket illetően – Föld – állhat némileg biztosabban, ám még itt is rengeteg kérdés, megkérdőjelezett alapigazság, felderítetlen mechanizmus található. Csak hogy a legegyszerűbb és legközelibb, kézenfekvő, nem is annyira bonyolult példával éljek: Nem rég felfedeztek egy térséget, ahol több tucat kipusztultnak hitt, vagy egyáltalán nem ismert állat és növényfajt találtak. Elképesztő, nem? A mindent látó mesterséges holdak korában, amikor feltérképeztük a Föld minden nyúlüregét… Erre betoppan a zoologiába egy csomó, eddig még csak nem is ismert állatfaj…
Vagy vegyük az úgynevezett harártudományokat, mint pl. a parapszichológiát. Itt sem értünk nagyjából semmit sem, de legalább annyira sikerült előbbre lépni, hogy nagyra becsült tudósaink már hajlandóak tudomásul venni, hogy bizonyos, meglehetősen botor módon természetfelettinek gondolt jelenségek márpedig léteznek. Mint pl. a telepátia, vagy a prekogníció, amely felettébb érdekes tulajdonságokat olyan komoly szervezetek támogatásával kutattak-kutatnak, mint a CIA (MK-ULTRA program, pl.)
De vegyük akár a szigorúan akadémikus tudományokat.
Kvantum-világ: A tudósokat leginkább zavarba ejtő szféra, ahol bizony rengetegszer nem úgy viselkednek a dolgok, ahogyan azt – ismeretanyagaink révén – elvárhatnánk. Ok-okozati felcserélődések, pl.
Nos, mindent egybefoglalva: Személy szerint nem tudom elképzelni, hogy egy állandóan változó, igen plasztikus, és rendkívül hiányos tudományos dogmarendszerben higgyek. Ezt a luxust átadom nektek. Főképp akkor, amikor a világegyetemben gyakorlatilag még csak nem is jártunk.
Apropó világegyetem…
Szóval véges, igaz? No de mi van utána? Alapkérdés. A semmi? Az is valami, a tér üres kiterjedése, tehát a világegyetem része. Más világegyetemek? Azok is az egységes multi-világegyetem részei, tehát mégis csak végtelen egy dolog ez, nem? És ha ott más világegyetemek találhatóak, akkor miért nem érzékeljük azoknak a csillagoknak a fényeit? Mert túl messze vannak ahhoz, hogy érzékeljük azokat? Vagy, mert falak választják el egymástól a világegyetemeket? Hahaha… Vagy csupán arról van szó, hogy az ilyen léptékű dolgok megértéséhez nem vagyunk többek, mint morzsafaló csótányok? Mindegy, a viláegyetemnek végtelennek kell lennie, ez a logikus. Egy teret el lehet határolni a tér többi részétől. Építek egy házat – a házamnak lesz egy jól behatárolható kiterjedése, tehát a házam véges jellemzőkkel bír. A falakon túl azonban ott van a tér további része. Nincs olyan, hogy nincs tér, mert akkor vajon mi más van ott helyette? És ami felcseréli a tér-időt, az hogyan és miben foglal helyet? Az abszolút semmi is helyet foglal, hiszen folytatja a tér kiterjedését, igaz? A véges világegyetemetek is elhelyezkedik valamiben, igaz? Mi ez a valami? És ez a valami vajon nem a végtelenség analóg manifesztációja?
Ősrobbanás. Az idők kezdete. Eleve röhej. Nem volt előtte semmi – hiszen nem létezett világegyetem. Aztán valami kattan, és lőn világosság. Mi a katalizátor? Mikor? Hiszen nem létezett idő, így semmiféle folyamat nem történhet soha, mivel minden folyamatnak időre van szüksége ahhoz, hogy létrejöhessenek. Sőt, a semmi nem hozhat létre semmiféle folyamatot, mivel a tökéletes semmiben nincsenek olyan dolgok, amelyek bármit is létrehozhatnának. A semmi ebben az ősállapotában állandó. Mivel nincs benne semmi, így semmi nem reagál semmire és nincs lereagálandó esemény sem, mivel a semmi nem hordoz magában eseményeket, nincsenek folyamatok, jellemzők, anyagállapotok, semmi. Ennek ellenére a semmiből kialakul az Ősgömb, és felrobbanva prüszköli szét a világegyetemet az egyszer csak létrejött téridőben. És a semmiből létrejött a minden. Hihető.
Nem tudom, mennyivel nem logikusabb, hogy mindig is volt világegyetem, és mi csupán egy mellékes folyamat véletlenszerű melléktermékei vagyunk. Lehet, hogy az általunk ismert világegyetem fluktuációja valóban valamiféle robbanásra utal, ám jóval ésszerűbb – számomra – azt gondolni, hogy ez a pulzálás nem egy egyetemes ősrobbanás eredménye, hanem egy lokális „Kis Bumm-é”, amely létrehozta azt a néhány milliárd fényévnyi lokális világegyetemet, amelyről azt hisszük, hogy az a teljes és véges világegyetem. Holott az nem más, mint a valódi végtelen egy hihetetlenül apró buborékjának teljesen jelentéktelen kis pukkanása.
És ez az elmélet semmivel sem logikátlanabb, mint az, amit itt egyesek keresztes lovagi elánnal hirdetnek.

Még jó pár más dolgot szerettem volna tisztázni, de sajnos most nincs erre időm. Majd később, sorry.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…