Az ellenség szava
Már nem tudom, hogy Szarka néni -
vagy Jakab néni csipte el? -
de hallották: megint idézi
a hangos ellenség nevem.
Valami "Szabad Európa",
e vadnyugati leadó,
népek száztorku árulója
ajkáról sistereg a szó!
Az ellenség fenyeget, átkoz.
(Akkor nem rosszul dolgozom -
szól Szarka bácsi.) Mit kiáltoz?
Mit vett tőlem megint zokon?
Azt kürtöli: feketelistán
van a nevem s csak egy a mód
állnom előttük végre tisztán,
fizessek valami adót:
Emeljek szót, tegyek, kiáltsak
a kitelepítettekért,
enyhítsem sorsukat akárcsak -
nem szánom-é e sok "szegényt"?
Ne a jövendőért daloljak?
Én intsem arra népemet,
kegyelmezzen az elnyomónak?
Nem! Ily vajszívü nem leszek!
stbstbstb...
SZTÁLINVÁROS
Zászló lobban, zeng az állvány,
új város nő a Dunánál.
Hirdeti a nép erejét,
ezermester kezét, eszét.
Záport zúgat fényesfelhő,
követeket küld az erdő.
Nyírfa öltözik fehérbe,
mind kiáll az út szélére.
Csodálkozik felhő,erdő:
ez a puszta város-termő?
Néznek fel a nagy falakra:
milyen munkás keze rakta?
Nyírfa áll a házak elé,
bólint asok munkás felé
szív-derítő száz szemével,
szívalakú levelével.
Hát a pálmák honnan jöttek?
Milyen ország küldte őket?
Mint a forró Afrikáan,
olyan derűs,meleg nyár van.
Hajlós pálmák, mit csodáltok?
Mosolyognak a munkások.
Vasat vernek, falat raknak,
sok jó gépet igazgatnak.
Órjás gépek ágaskodnak,
nekifognak a dolognak,
belemarnak a homokba,
továbbteszik, meghajolva.
Bodor füstök gomolyognak.
Adjunk nevet a városnak!
Díszítsük a legszebb névvel -
Sztálin elvtárs szép nevével!
Füstölnek az új üzemek.
Acélforgács kéken pereg.
Mint a kék ég ragyogása,
mintha virágszirom szállna.
Egy parasztházban
Udvarán réce, csirke és malac,
a házra lopótök-inda kúszott.
Most jólaktunk -eszéli a paraszt
s meleg szóval említi Mao Ce-tungot.
Nem tévedés, ez egy magyar "költő" verse volt
