28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Terminátor az egész családnak

Már forgatják a Terminátor 4-et.

Írta: Retee 20 hozzászólás

Azt mondta: I’ll be back. És tényleg visszatér. Ezen a héten kezdődött el a Terminátor negyedik részének forgatása, hogy egy év megfeszített munka után, 2009. május 22-én sor kerülhessen az amerikai bemutatóra. A korhatáros filmek között a jövőből érkező gépember története minden idők egyik legjövedelmezőbb sorozata, az első három részre több mint egy milliárd dollárért vettek mozijegyet. A negyedik rész azonban más lesz, mint elődjei: az alkotók vállalták, hogy az eddig mindig R – 17 éven felülieknek – besorolású film most a 13 évesek számára is hozzáférhető lesz. A producereket a Die Hard sorozat 4. része, a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed győzte meg arról, hogy tervük nem lehetetlen: A mogorva rendőrhadnagy is három magas korhatáros rész után vált családbaráttá, és így is hatalmas sikert aratott. A régi rajongók nem csalódtak, de újak is csatlakozhattak hozzájuk. A forgatókönyvet a 3. rész írói készítették, szövegükön az Oscar-díjas Paul Haggis végezte el a végső csiszolást; a rendezői székben a Charlie angyalait is filmező McG ülhet, hogy megmutassa, hogyan zajlik a világvége utáni világban a megmaradt emberek háborúja a robotok ellen. A harc élén a már 30 éves John Connor áll, akit Christian Bale alakít. Kisebb szerepekben Sam Worthington és a rapper Common is felbukkan majd a vásznon, ám hogy ki alakítja magát az új Terminátort, azt az alkotók elszántan titkolják. A pletykák szerint Josh Brolin kapta a szerepet és vele a legendás mondatot: Visszatérek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

RUSSIANBOY
RUSSIANBOY [330]
URH:elmesélnéd nekem ezt hol hallottad?Mármint ugy értem most nem felvágásbol kérdeztem hanem én tényleg nem is hallottam ilyenről hogy nem John Connor lenne 4-ik részben hanem Marcus.Tudnál kicsit több infoval szolgálni?Előre is köszönöm.
U.R.H.
U.R.H. [4178]
Eredetileg arról volt szó, hogy a terminator 4-ben nem john connor lesz a főszereplő, hanem egy új hőst "Marcust" ismerhetjük meg. De ha az embereknek tetszeni fog ez az új t4 akkor jön a t5 és a t6, amibe már john connornak is nagyobb szerepek jutnak.
Dark Archon
Dark Archon [11828]
Jó, most ez ízlések és pofonok téma, nekem tetszett Summer Glau :) S a hírek szerint zöld utat kapott a FOX-tól a 2. évad.
Lonvard
Lonvard [185]
Star Wars trilógiában is kb. ennyi évet ölelt fel a 3 rész, szal nem lehetetlen.

A terminátor kiscsaj meg azér volt unszimpatikus, mer lehetett volna egy kevésbé mamakedvence lánykarakter is, akire felizgulhat a néző, hogy na hát pont ilyen testőrnőt akarnék én otthonra ! Erre beraktak egy svájci nevelőintézetis leányzót. Persze erre lehet mondani, hogy de hát így volt tökéletes az álca, csakhogy mivel akkoriban senki nem tudott a terminátárokról, teljesen jó lett volna egy vonzó amazon is, mint például a Jessica Biel, mer nem derült volna ki, hogy terminátor.
Aruns
Aruns [7073]
Személy szerint nem tudok kilométereket írni, de nincs is miért.

Az első részben az a betört terminátor csak egy szokásos esemény volt, akkoriban ez állandó volt (beszivárgás). A harmadik részben világosan elmondta néhány mondattal, mi miért. Azért és úgy tudta megölni, mert érzelmileg kötődött hozzá. Ergo közel engedte magázhoz, nem kellett utat vágnia millió emberen át. A kettőnek (első rész betört terminatora és harmadik részben elmesélt sztori) semmi köze egymáshoz.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (20 db)