2010 novemberében kizárólag a Wii tulajdonosoknak nyílt meg a lehetőségük, hogy Warren Spector Epic Mickey játékában a legendás Mickey egeret irányítsák. A pletykák után végre hivatalosan is bejelentésre került, hogy készül a folytatás, amely az Epic Mickey: The Power of Two címet viseli, és Wii mellett ezúttal PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is elkészül. Az ez év őszére várható folyatáson több mint 700-an dolgoznak jelenleg a Junction Point Studiosnál. Végre beszélni is hallhatjuk majd a szereplőket, ráadásul musical betétek is lesznek: karaktereink néha dalra fakadnak játék közben. Megjelenik a kooperatív játéklehetőség is, amelybe bármikor beléphet egy második játékos, aki Oswaldot fogja irányítani. De a nyúlfigura az egyszemélyes játékban is elkíséri egerünket a kalandokban, aktívan segítve minket az előrejutásban. Wasteland mellett új területek is bekerülnek a folytatásba, az egyiket például a Disneyland vidámpark Frontierland területe alapján tervezik. Mint Spector a bejelentés kapcsán elmondta, különös figyelmet szentelnek a sokak által kritizált kamerakezelésre (mi is problémásnak találtuk), és több mint 1000 módosítást végeznek ezen a téren, de egészen a játék megjelenéséig dolgoznak majd rajta, hogy lehetőleg tökéletes legyen és a játékosnak egyszer se kelljen manuálisan mozgatnia a fő történeti szál végigjátszása során. Az első Epic Mickey nagyon jól nyúlt a Disney licenchez, így igen kíváncsian várjuk a folytatást!
Ősszel jön az Epic Mickey: The Power of Two
PS3-on és X360-on is folytatódnak Mickey egér Wii-n megkezdett kalandjai.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Epic Mickey: The Power of Two
Platform:
Fejlesztő: Junction Point
Kiadó: Disney Interactive Studios
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2012. november 23.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]


