A Warner Bros. Interactive még tavaly novemberben jelentette be, hogy a Monolith gondozásában új Gyűrűk ura játék készül, amely a Middle-earth: Shadow of Mordor címet viseli. A fejlesztők sok tekintetben egyedi és kiemelkedő alkotást szeretnének letenni az asztalra, így kidolgoztak a Nemesis rendszert, amely felel az összes élőlény viselkedéséért. Ha valakinek megkíméljük az életét egy csata során, az elmenekül, felépül és tovább éli az életét. A napokban az is kiderült, hogy az univerzumra oly jellemző faj, az orkok is kiemelt figyelmet kapnak. A játékban soha nem fogunk két egyforma orkkal találkozni, ugyanis azokat véletlenszerűen generálja ugyanez a rendszer.
"Egy élő és működő társadalom látszatát szeretnénk kelteni, hogy úgy érezze a játékos, kalandjai során ténylegesen hatással van a környezetére. Nem feltétlenül akartunk a folyamatosan generált dolgok mellett kikötni. Csak valami újat, valami következő generációsat akartunk művelni a szörnyeinkkel. Ellenség minden játékban van, de mi azt akartuk, hogy a játékos saját ellenségeket szerezzen magának. Ha a játékos alakíthatja a saját történetét, az mindenképpen értékesebb és emlékezetesebb lesz. Minden játékban névtelen ellenfelek ellen kell küzdeni, de mi nem ezt akarjuk. Sokkal több lehetőséget akartunk adni nekik ahelyett, hogy egyszerű szkriptek vezéreljék őket." - magyarázta a Polygonnak adott interjúban Michael de Plater fejlesztő.
Mi Taliont, a feltámasztott kószát irányítjuk, aki a halálból visszatérvén különleges erőkre is szert tesz. Jóféle szerepjátékhoz méltón e képességeinket és a kószaként birtokolt tudásunkat külön fejlődési fán fejleszthetjük.
A napokban megjelent a játék első trailere is, amely mindjárt nyolc és fél percen át mutatja be a játékmenetet. A látottak alapján a grafika egészen pazarnak ígérkezik, ahogy a játékmenet is ötletes megoldásokat tartalmaz. Lesznek az Assassin's Creed szériához hasonló ügyességi (értsd: falmászós) részek, valamint a harcrendszer is nagyon jól néz ki: utóbbi leginkább a Batman: Arkham és Assassin's Creed keverékének tűnik (egyes pletykák szerint egyenesen utóbbiból emeltek át kódokat a készítők).(
A Middle-earth: Shadow of Mordor PC-re, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, valamint PlayStation 4-re és Xbox One-ra készül, megjelenésére a tervek szerint még idén sor kerül.
Először mozgásban a Middle-earth: Shadow of Mordor
A tavaly novemberben bejelentett fantasy szerepjáték megkapta első trailerét.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Middle-earth: Shadow of Mordor
Fejlesztő: Monolith Productions
Kiadó: Warner Bros. Games
Megjelenés:
2014. október 2. PC
n/a: Mac, Linux, PS3, PS4, X360, X1
Minimális rendszerigény: Intel Core i5-750 2,67 GHz/AMD Phenom II X4 965 3,4 GHz CPU, 3 GB RAM, GeForce GTX 460/Radeon HD 5850 videokártya, 25 GB HDD, 64 bites Windows Vista/7/8.1
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7-3770 3,4 GHz/AMD FX-8350 4 GHz, 8 GB RAM, GeForce GTX 660/Radeon HD 7950, 40 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
GeryG 2014.01.25. 10:23 [2377]
Azóta érkeztek olyan hírek, amik szerint a Monolith egyenesen lopott az AC2 kódjaiból. Ezt egy volt Ubi-s fejlesztő mondta Twitteren, aki dolgozott az AC2-n. Persze semmi sem hivatalos, az egész csak pletyka, de valljuk be: tényleg nagyon hasonlít a két játékmenet. Az animációk a harc során kvázi tényleg egy az egyben Eziot idézik. :)
Artemius '89 2014.01.25. 01:17 [405]
Kicsit Assassin's Creed: Middle Earth ízű, de annál jobb. Ha az AC is hasonló irányt tudna venni, talán visszakaphatná régi fényét. Ez egy hatalmas ötlet és látszik, hogy rengeteg munka van benne. Ha a harc nem lesz döcögős, ahogy most számomra egy kicsit annak érződik, akkor ez egy Must Have :)
RAI*DEN 2014.01.24. 21:35 [3086]
Szerintem kifejezetten jól fest ez a játék eddig. Grafikailag nagyon ott van(legalábbis nekem nagyon tetszik), játékmenetre is nagyon pofás a cucc, meg a videónak az a 8 és fél percre szinte csak úgy elröppent mikor néztem. Én nagyon várom már ezt a játékot :)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]