Ha van játék, ami igazán pengeélen táncol, akkor az a Star Citizen, hiszen a rajongók immáron 57 millió dollárt dobtak össze, hogy Chris Roberts és csapata elkészítse. Ez az összeg olyan nagy, hogy még a Guinnes Rekordok Könyvébe is bekerült, így minden játékos joggal várja el, hogy valami egészen elképesztőt tegyenek le az asztalra a fejlesztők. Az eddig látottak alapján egyelőre van okunk bizakodni, hiszen egy egészen összetett űrhajó szimulátor kezd kibontakozni a szemeink előtt, ráadásul egészen pazar grafikai élmény kíséretében (talán az első olyan játék lesz, amely nem a Cryteknél készül, de mégis maximálisan kihasználja a CryEngine-ben rejlő potenciált?). Néhány modul a támogatók számára már elérhető, a készítők pedig gőzerővel dolgoznak a továbbiakon is. Ezek közé tartozik az FPS mód, vagyis a játék azon része, amikor űrhajónkból kiszállva, a bolygókon gyalogosan közlekedhetünk, ténykedhetünk. Ez akár a projekt Achilles sarka is lehet, ha a készítők nem hozzák ki belőle a maximumot.
A napokban tartották Los Angelesben a Citizen Con rendezvényt, ahol maga Chris Roberts mutatta be a játék e részét. Az alábbi videón látottakról hangsúlyozta, hogy mind teljes mértékben a játékból származik, de persze még egy nagyon korai változatból. Ez néhol látszik is, hiszen többször is felbukkannak kisebb-nagyobb grafikai hibák, ugyanakkor a látvány összességében így is pazar. A videón egy városban landol űrhajónk, ahol körül is nézhetünk. Kapunk FPS és TPS módot is, bár utóbbiban most még egy picit esetlennek tűnik karakterünk mozgása. A város viszont egész meggyőző, kérdés, mennyire lesznek ezek szabadon bejárhatóak. Roberts elmondása alapján sok világban megfordulhatunk majd, ezek mind-mind eltérnek majd egymástól. A jól működő világok sokkal kellemesebb, szebb helyek lesznek, míg az elmaradottabbakban magasabb lesz a bűnözés, graffitik lesznek a falakon és sokkal nagyobb eséllyel keveredünk valami zűrbe.
Bemutatkozott a Star Citizen FPS modulja
Los Angelesben tartották a Citizen Con rendezvényt, ahol végre megmutatták, milyen lesz a játék egyik legfontosabb része.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Star Citizen
Platform:
Fejlesztő: Cloud Imperium Games
Kiadó: Cloud Imperium Games
Megjelenés: 2015.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]