A Sony hivatalos közleményben jelentette be, hogy bezárta az Evolution Studiost. Az 1999-ben alapított stúdió kifejezetten a szimulátorokra szakosodott, működése során olyan játékokat tett le az asztalra, mint a WRC széria PlayStation 2-n, a MotorStorm sorozat PlayStation 3-on, valamint legutóbb a DriveClub PlayStation 4-en.
A közleményben a Sony úgy fogalmazott, hogy a rövid- és középtávú üzleti tervek elemzése során úgy döntöttek, némi átszervezésre szorul az európai stúdiók felépítése és az Evolution Studios ennek esik áldozatául. Tudják, hogy ezzel magasan képzett szakemberek elvesztését kockáztatják, de igyekeznek minél több embernek helyet találni más csapatoknál, projekteknél. Akinek a Sony berkein belül nem találnak megfelelő pozíciót, azt is támogatják, amiben csak lehet.
Az Evolution Studiosnak mostanában egyébként sem állt túl jól a szénája, ugyanis a DriveClub nem lett több puszta be nem teljesült ígéretnél, amely az eredeti tervekkel ellentétben mégsem a PlayStation 4-el egyszerre jelent meg, hanem jóval később. Emellett a stúdió szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt már kénytelen volt megválni 55 munkatársától. A többiek most követik őket.
A Sony bezárta az Evolution Studiost
Már korábban is voltak baljós előjelek.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
gregmerch 2016.03.23. 10:34 [3766]
Ezek szerint a DriveClub nemigen bővül már? Vagy más veszi át.. Kár értük, jó kis játékaik voltak (szerintem meg is van mindegyik.)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]