A Dontnod a Remember Mevel már bizonyította, hogy ért az akciójátékok készítéséhez, majd a Life is Strange első évadának öt epizódjával azt, hogy a kalandjátékokhoz sem kevésbé. Következő alkotásukkal ismét új vizekre eveznek, a Vampyr ugyanis egy erősen történetközpontú szerepjáték lesz. A sztori főhőse Dr. Jonathan Reid, aki életét az emberek meggyógyításának szentelte, csak épp azzal nem számolt, hogy egy elátkozott éjszakán egy vérszívóval hozza össze a (bal)sors. Így ő maga is vámpírrá válik, ez pedig egy picit beleszól az eredeti terveibe. Doktorunk így örök vívódásra van ítélve, hiszen életét az orvoslásra tette fel, ám most már kénytelen vérszomját is csillapítani időről időre – más emberek életének kioltása árán. Így érkezik meg 1918-ban Londonba, ahol épp a spanyolnátha szedi könyörtelenül áldozatait.
A fejlesztők ígérete szerint nem is az lesz a kérdés, hogy hajlandóak leszünk-e gyilkolni, hanem az, hogy kit választunk áldozatul. Márpedig a vérszívásra már csak azért is szükség lesz, mert erre épül a karakterfejlődési-rendszer is, így tehetünk szert új természetfeletti képességekre. Csak épp az nem lesz mindegy, hogy kinek a vérével oltjuk a szomjunkat. Egy utcai csavargót is meg fog siratni a közvetlen környezete, ám a városi kórház köztiszteletben álló főorvosába mélyeszteni a szemfogunkat bizony már komolyabb következményekkel fog járni: drasztikusan romlani fog a lakosság egészségi állapota.
A Dontnod ma három új képpel jelentkezett, amelyeken fő(vagy anti?)hősünk látható különböző helyszíneken, különböző tevékenységek közepette. A Vampyr a stúdióhoz méltóan érdekes és egyedi játéknak ígérkezik, de sajnos még elég sokat kell rá várni, ugyanis a premierre csak 2017-ben kerülhet sor.
Vampyr képtrió
Egy frissen vámpírrá vált orvos kalandjai az 1918-as Londonban.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Vampyr
Platform:
Fejlesztő: Don't Nod
Kiadó: Focus Home Interactive
Forgalmazó: SAD Games
Megjelenés: 2018. június 5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]



