Az Eidos is közzétette mivel indul az E3-ra. Konzolos programjai mellett a következő PC-s programokat mutatják be:
Commandos 3: Destination Berlin: A Pyro folytatja a sikeres sorozatot, melynek harmadik része már az E3-on is megtekinthető lesz. A francia fronttól egészen a Harmadik Birodalom szívéig lesznek küldetések a Második Világháborús stratégiában. A küldetéseink hasonlóak lesznek az eddigiekhez, kis csapattal behatolni az ellenfél létesítményébe, végrehajtani a feladatot és távozni nagyon gyorsan. Először a játék történetében lesz többjátékos mód is, melyben maximum nyolc játékos küzdhet együtt vagy egymás ellen.
Deus Ex: Invisible War: Az Ion Storm viszi a több díjat is nyert Deus Ex folytatását a kiállításra. Az Invisible War 15 évvel játszódik elődje után. Alex d-t alakítjuk majd, aki az anti-terrorista osztag tagja. A játék most is azt a szabadságot kínálja, melyet az első részben megszokhattunk. Karakterünket fejleszthetjük majd és beültethetünk több implantot is nyomozásaink közben egy újabb összeesküvés után.
Lara Croft Tomb Raider: The Angel of Darkness: A híres Tomb Radier sorozat legfrissebb tagját is viszik az E3-ra. Lesz egy új játszható karakter is benne, Kurtis Trent, aki Lara-t segíti majd kalandjaik során. Párizsból indul majd a történet és Prágában ér véget, természetesen ide nem egyenes út vezet majd. A Core Design új játéka kihasználja majd a legújabb videokártyák lehetőségeit is.
Republic: The Revolution: Az Elixir Studios játékában nem kisebb a cél, mint megválasztatni magunkat Novistrana elnökének. Ehez rengeteg eszköz áll majd rendelkezésünkre, a teljesen törvényes módszerektől egészen a legaljasabb trükkökig.
Thief: A mester tolvaj Garrett visszatér. A Thief sorozat új részét már az Ion Storm fejleszti, akik egy egészen új és még tökéletesebb grafikus motort tettek a játék alá. Feladatunk meg mindig ugyanaz lesz, óvatosan, nem feltűnést keltve bejutni a gazdag emberek házaiba és elcsenni ezt-azt. Mindezt a City sötét világában ahol keveredik a középkori világ a technikával.
Eidos az E3-on
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Zenithian 2003.05.10. 16:01 [430]
háát már gecire várom bazze!
a 2 is király volt, de ez..áhh sirályak vagytok!
a 2 is király volt, de ez..áhh sirályak vagytok!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]