Egyáltalán nem meglepő, hogy a retro esztétikával megáldott horrorjátékok a reneszánszukat élik, hiszen egyrészt olcsóbb egy ilyet összehozni, másrészt a siker (többnyire) garantált. Rengeteg videós és streamer gyárt tartalmat horrorjátékokból, a közönség pedig ki van éhezve a borzongásra. Igazság szerint az sem nagy probléma, ha az adott játékban csupán annyi pixel található, ahány gumicukor elfér egy zacskóban. Érdemes megnézni, hogy a Puppet Combo kiadó mennyire népszerű lett az utóbbi években (bizonyos pixeles horrorjátékaik már a legújabb konzolokra is eljutottak). A Homebody az utóbbi évek legfurcsább előzetesét kapta meg, amelyben a fejlesztők táncolva és énekelve mutatják be a játékukat. Az előkerült képek és teaser-videók alapján nagyon vártam ezt a játékot, lássuk, hogy sikerült!
Emily megérkezik az Isten háta mögé egy víkendházba, hogy rég nem látott ismerőseivel találkozzon. Lényegében a főiskola óta nem látták egymást, és az élete majdnem mindenkinek megváltozott. Azért csak majdnem, mert akad a társaságban olyan is, aki kvázi ugyanazt csinálja, amit a suli alatt: videojátékokkal játszik. De a lényeg, hogy mindenki tud valami újat mesélni Emily-nek, akinek amúgy megvannak a maga problémái.
A bagázs este együtt tervez megnézni egy meteorhullást a szabad ég alatt, addig pedig buliznak, beszélgetnek, tévéznek, satöbbi. Igen ám, csakhogy amint elmúlik este 22:00 óra, hirtelen elmegy az áram, és előkerül egy maszkos gyilkos, aki szépen egyesével levadász mindenkit…
Bevallom, ez a játék nagyon meglepett. Az egyik sarokban látható, amint telik az idő, de én eleinte csak beszélgettem a többiekkel, és próbáltam felfedezni a házat (persze akadnak bezárt ajtók). Amikor aztán elment az áram, igyekeztem megkeresni a kapcsolószekrényt a pincében, erre egyszer csak lejött a lépcsőn egy gyilkos és agyonszúrt egy konyhakéssel… Itt azért dobtam egy hátast ijedtemben!
A halál viszont a Homebody szerves része. El lehet bújni például szekrényekbe, de ha elkap a gyilkos, akkor az idő visszaugrik este 19:00 órára, és lehet ismét próbálkozni. Emily a megszerzett információkat nem felejti el, hanem elraktározza őket: kódok, kombinációk, puzzle-megoldások sorakoznak a tárgylistánkban, és minden egyes újbóli nekifutással többet tudhatunk meg, illetve felfedezhetjük a ház eldugott, lezárt részeit. Ugyanakkor a halál után a történet is kibővül, hiszen láthatjuk Emily múltját vagy a gyilkos első feltűnését. Ezek sokat tesznek hozzá a narratívához és persze a hangulathoz.
Ahhoz a hangulathoz, amely egyébként is piszok jól működik. Egyedül bolyongani a házban, miközben egy slasher-horrorokból előlépett gyilkos lohol a nyakunkban, igazán nyomasztó érzés. Az meg pláne, amikor látjuk, hogy főiskolai barátainkat egyre-másra kaszabolja le ez az elmebeteg. Point & click kalandjátékos módra gombnyomásra láthatjuk az érdekesebb tárgyakat a környezetünkben, amiket megvizsgálhatunk. A legtöbb hasznos, de például hogy a Bram Stoker-féle Drakulából miért olvasható el 1647 (!) oldal, az előttem is talány.
A Homebody tehát félig horror, félig pedig kalandjáték. Célunk, hogy megfejtsük a logikai feladványokat, amelyek elsőre elriaszthatják az egyszeri játékost, de érdemes több időt hagyni a programnak – többszörösen meghálálja. Szinkron nincs, a látványvilág pedig a pixeles, tank irányítással megáldott (horror)címeket idézi, szóval itt is könnyen megeshet, hogy a furcsa szögeket leíró kamera miatt fogjuk a pokolba kívánni az egész alkotást.
Ettől függetlenül a hangulat maximálisan a helyén van, és maga a játékmenet olyan élményt kínál, amely mintha a Twelve Minutes, a Clocktower és az Alone in the Dark kombinációja lenne. Mindenképp egy egyedi, kellemes élmény a Homebody, amelyet a ’80-as évek horrorfilmjeit kedvelőknek is érdemes kipróbálniuk!
